Sport Szentes

BREAKING! Felsőoktatási intézmény érkezik Szentesre

A jó hírt Bozó Zoltán, a Szentesi Tenisz Klub elnöke jelentette be a klub családi napján szombaton. 

Évek óta tavasszal tartják a Szentesi Tenisz Klub Családi Napját, amin idén nagy bejelentést tett a klub elnöke, Bozó Zoltán és Prof. Dr. H. C. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke. A felek együttműködési megállapodást kötöttek, aminek értelmében Bsc és Msc szintű képzés indulhat Szentesen. 

Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemmel való közös munka eredményeképpen nemzetközi edzőközponttá válhat a Szentesi Tenisz Klub. Ez egy történelmi egyezség a város életében, hiszen fővárosi felsőoktatási intézménnyel még senki sem kötött ilyen jellegű együttműködést. 

Mocsai Lajos elmondta, hogy az egyetem egyik fő célja, hogy az akadémiai, tudományos háttér mögé egy olyan gyakorlati színteret tudjanak biztosítani, ami mind a két félnek előnyére válhat. Ennek értelmében a Testnevelési és Sporttudományi Egyetem gyakorlati oktatása Szentesen történne. 

A közös munkának köszönhetően rengeteget tud fejlődni a helyi teniszközpont, és a jövőben akár komolyabb nemzetközi versenyeket is lehetne itt rendezni. 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Ünnepi műsorral emlékeznek Szentesen az 1956-os eseményekre

cs3-szerkeszto

Rendőrségi vetélkedőn remekelt a szentesi Zsoldos diákja – elismerést kapott Tóth Rebeka

cs3-szerkeszto

Országos rekordot döntene Bahreinben a szentesi erőemelő

cs3-szerkeszto

Közel 130 gyermekkel rajtolt el az Intézményi Bozsik Program új szezonja Kisteleken

cs3-szerkeszto

Nem mindennapi vendég érkezett a szentesi strandra

cs3-szerkeszto

A DélKerTÉSZ azt várja, hogy minél előbb csökkenjen 5 százalékra a zöldségek és gyümölcsök áfája

cs3-szerkeszto

Húsz lopott kerékpárt találtak egy szegvári férfinál – őrizetbe vették a 62 éves gyanúsítottat

cs3-szerkeszto

Szlovák diákok érkeztek Szentesre – egy hetet töltenek a Horváth Mihály Gimnáziumban

cs3-szerkeszto

Ukrán-magyar – Tóth Milán és Csinger első válogatottbeli gólja győzelmet ért

cs3-szerkeszto