Elvégeztetett, az idő teljessé vált. A legnagyobb titok, megváltásunk misztériuma és Jézus Krisztusnak a kereszthalál utáni feltámadása – ezt mind, egyszerre ünnepli a keresztény világ húsvét vasárnapján, amely a liturgikus évkörben a legnagyobb egyházi ünnep.
Elvégeztetett – János evangélista tanúsága szerint (János 19,30) ez volt Jézus halála előtti utolsó szava a keresztfán. Csakhogy Jézus története ezzel nem ért véget, hiszen Pilinszky szavaival „Harmadnapra legyőzte a halált. / Et resurrexit tertia die” (Pilinszky János: Harmadnapon).
Elvégeztetett, minden elvégeztetett.
Jézus, aki nem csak valóságos ember, de valóságos Isten is, kereszthalálával és feltámadásával, vagyis a húsvéti misztériummal helyreállította azt az Isten és ember közötti kapcsolatot, amely az ősszülő, vagyis az első Ádám bűnbeesésével romlott meg. Isten ugyanis a teremtményeit a szeretet jegyében nem a bűnre és a pusztulásra hozta e világra, hanem a szabadságra – ezért is adott mindenkinek szabad akaratot.
Az első Ádám ezzel élt vissza, ezért lett Évával együtt kiűzetve a paradicsomból. Jézusnak, mint második Ádámnak kellett eljönnie, hogy a teremtő és teremtményei közti megromlott kapcsolatot helyreállítsa – „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta érte” (János 3,16). Szent Pál apostol a rómaiakhoz írt levelében erről ezt tanította: „Mármost, ahogyan egynek a vétke lett minden ember számára kárhozattá, úgy lett egynek az igazsága minden ember számára az élet megigazulásává”.
Jézus nagypénteki kereszthalálával a minden embernek átöröklődött ős-szülői bűnt váltotta meg, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett.
Erre utal húsvétvasárnap latin neve: Dominica Paschalis, vagyis a föltámadás vasárnapja.
Hogyan történt mindez?
Lapozzuk végig a Bibliát, ezúttal Lukács evangélista tanúsága szerint (Lukács 24). Jézussal Jeruzsálembe nemcsak a tanítványai jöttek, hanem a követői is, többek között asszonyok is, akik „a hét első napján kora hajnalban kimentek a sírhoz, s magukkal vitték az előkészített illatszereket is. Úgy találták, hogy a kő el volt a sírtól hengerítve. Bementek, de az Úr Jézus testét nem találták. Még fel sem ocsúdtak meglepetésükből, már két férfi jelent meg mellettük ragyogó ruhában. Ijedtükben a földre szegeződött a tekintetük. De azok így szóltak hozzájuk: Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt, feltámadt. Emlékezzetek vissza, mit mondott nektek, amikor még Galileában járt: Az Emberfiának – mondta – a bűnösök kezébe kell kerülnie, fölfeszítik, de harmadnap feltámad”.
Az asszonyok ettől úgy megijedtek, hogy elfutottak.
Lukács evangélista hangsúlyozza, hogy az asszonyok „a sírtól visszatérve mindent hírül adtak a tizenegynek és a többieknek. Mária Magdolna, Johanna és Jakab anyja, Mária, s néhány más asszony hozta a hírt, aki még velük volt, az apostoloknak, de azok üres fecsegésnek tartották, és nem hittek nekik. Péter mégis menten felkelt, és a sírhoz futott. Benézett, de csak a lepleket látta. Hazament, és magában igen csodálkozott a történteken”.
Közben Jézus követői közül többen is szedelőzködtek. A tanítványok még egyben maradtak, de a Jézust mint rabbit, mint prófétát követők közül a keresztre feszítés után sokan úgy érezték, hogy itt a vég, mesterük meghalt, nincs mit tenni, hazamennek.
Jézus korábban ezt is megjósolta, amikor ezt mondta: „Megverem a pásztort, és elszélednek a nyáj juhai” (Máté 26,31).
Lukács evangélista ugyanis azzal folytatja, hogy Jézus követői közül ketten már el is indultak Emmauszba, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumnyi távolságra volt. (A stádium ókori hosszmérték, a görögök 600 lábban, a rómaiak 625 lábban mérték. Jeruzsálemben a római mérték dívott, ami azt jelenti, hogy Emmausz 24 km-nyi távolságra volt.)
Ezen kitérő után térjünk vissza Lukács evangéliumához, oda, hogy Jézus két követője Emmausz felé ballagott:
„Ahogy beszélgettek, tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. De szemük képtelen volt felismerni. Megszólította őket: Miről beszélgettetek itt az úton? Elszomorodtak, megálltak. Aztán az egyik, akit Kleofásnak hívtak, hozzá fordult: Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban. Micsoda? – kérdezte. A názáreti Jézus esete – felelték –, aki próféta volt, hatalmas tettben és szóban az Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és a tanács tagjai kereszthalálra ítélték, és keresztre feszítették. Azt reméltük pedig, hogy ő meg fogja váltani Izraelt. S már harmadnapja annak, hogy ezek történtek. Igaz, még néhány közülünk való asszony is megrémített minket. Hajnalban kinn jártak a sírnál, s hogy nem találták ott a testét, azzal a hírrel jöttek hozzánk, hogy angyalok jelentek meg nekik, és azt mondták, hogy él. Társaink közül néhányan szintén kimentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogy az asszonyok jelentették, de őt magát nem látták. Erre így szólt: Ó, ti balgák, milyen nehezen tudjátok elhinni, amit a próféták jövendöltek. Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe? Aztán Mózesen elkezdve az összes prófétánál megmagyarázta nekik, amit az Írásokban róla írtak. Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De marasztalták: Maradj velünk, mert esteledik, és a nap már lemenőben van. Betért hát, és velük maradt. Amikor az asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük s felismerték. De eltűnt a szemük elől. Hát nem lángolt a szívünk – mondták –, amikor beszélt az úton és kifejtette az Írásokat? Még abban az órában útra keltek, s visszatértek Jeruzsálembe”.
Lukács evangélista az írását a feltámadt Jézus utolsó szavaival zárja:
„egyszer csak megjelent köztük és köszöntötte őket: Békesség nektek! Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: Miért ijedtetek meg, s miért támad kétely szívetekben? Nézzétek meg a kezem és a lábam! Én vagyok. Tapogassatok meg és lássatok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de mint látjátok, nekem van. Ezután megmutatta nekik kezét és lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: Van itt valami ennivalótok? Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak. Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat, s így folytatta: Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden népnek Jeruzsálemtől kezdve. Ti tanúi vagytok ezeknek. Én meg kiárasztom rátok Atyám ígéretét”.
Az első niceai zsinat 325-ben határozott úgy, hogy a keresztény húsvét időpontja a tavaszi nap-éj egyenlőség utáni első holdtöltét követő vasárnap. A katolikus egyház 1581-ben kánonban rögzítette azt a számítási módot, mely meghatározza ennek naptári helyét.
Mostanra az ortodox egyházakon kívül minden keresztény egyház ehhez az eljáráshoz tartja magát. Az ortodox egyházak a húsvétot a Julián-naptár szerint számolják ki.
Elvégeztetett: Krisztus megváltott bűneinktől, s ez komoly felelősséget ró mindannyiunkra. Felelősséget, amivel nem szabad visszaélni. „Menj, és többé ne vétkezz!” – mondta Jézus egykor, s mondja azóta is, minden nap.
Forrás: hirado.hu
- Hirdetés -