Sport Szentes

Gerendás György visszavonul, Szentesről érkezett edző váltja az FTC kispadján

Az FTC-Telekom Waterpolo női vízilabdacsapatát irányító Gerendás György az idény végén befejezi edzői pályafutását, ezért a következő szezontól Matajsz Márk veszi át a helyét, aki eddig a szentesieket pallérozta.

“Két éve hoztam meg ezt a döntést, amit akkor közöltem a vezetőséggel. Most nem emlékeztetett senki erre, de tartom magam az elhatározásomhoz és ahhoz, amit kimondtam. Nagyon jó érzés lenne bajnoki címmel zárni a karrieremet, de ebben a korban sokkal jobban örül az ember a lányok győzelmének. Ahogy többször láttam őket búskomornak és elkeseredettnek egy-egy zakó után, nagyon szeretném, ha egy ilyen nagy siker után is láthatnám őket” – mondta a zöld-fehér klub honlapján a játékosként olimpiai bajnok szakember, aki február 23-án ünnepli majd a 70. születésnapját.

A Ferencváros szombaton azt is bejelentette, hogy Gerendás György helyét a következő szezontól a jelenleg a Szentest irányító Matajsz Márk veszi át, aki saját bevallása szerint a fegyelemben, a szigorban és az alázatos kemény munkában hisz, de fontosnak tartja a jó hangulatú munkamorált, mert a játékos akkor tud jól teljesíteni, ha jól érzi magát a bőrében. A 45 éves tréner 1997 és 2001 között játszott a fővárosi egyesületben.

“A pályafutásom legszebb éveit itt töltöttem! Négy szezont játszottam a Ferencvárosban, és sikerült nyernünk bajnoki címet, Magyar Kupát és KEK-et. Utóbbit ráadásul fantasztikus közönség előtt, teltházas mérkőzésen a Komjádiban 3500 nézővel, utána a trófeaátadás a Fradi-Újpest derbi szünetében az Üllői úton 20 ezer szurkoló előtt. Ez így fiatalon, egy vidékről feljött fiúnak olyan élmény volt, ami máig örök, kitörölhetetlen emlék” – mondta Matajsz, aki elárulta, nem hezitált sokat, amikor felkérték a feladatra.

Nyíri Zoltán, az FTC ügyvezető alelnöke elárulta, igyekeztek olyan szakembert találni, akinek van kötődése a klubhoz.

Fotó: Szentesi Vízilabda Klub



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Erasmus+ a Szentesi Deákban: 25 diák utazhat Görögországba  

cs3-szerkeszto

Milliárdos fejlesztéseket köszönhetünk a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzatnak

cs3-szerkeszto

Aludj el szépen, kis Bencus – olvasói mese a képviselőről, aki minden létező forrást elbukott

cs3-szerkeszto

Modern technológiákkal készül a tanévre a szentesi Zsoldos iskola

cs3-szerkeszto

Újabb csúfos kudarc: a saját programjukból sem tudott forrásokat kilobbizni Bárkányi Bence

cs3-szerkeszto

Családi Napot rendeznek a szentesi Koszta iskolában – rengeteg programmal készülnek

cs3-szerkeszto

Szomorú látvány: kiszáradt a szentesi Helóta Biokert tava

cs3-szerkeszto

Szentesre is érkezik a SkillFest 2026, ahol a szakmák életre kelnek

cs3-szerkeszto

EFItt Egészség és Sportnap lesz Szentesen az Európai Sporthét keretében

cs3-szerkeszto