Kék Hírek Mindszent

Mindszenti tolvajt fogtak a rendőrök

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki láncfűrészt lopott Mindszenten. Az elvitt szerszámgépet az egyenruhások megtalálták, majd visszaadták a tulajdonosnak.

Bejelentés érkezett 2024. január 20-án a rendőrségre, hogy eltűnt a sértett benzinmotoros láncfűrésze, amit a melléképületben tárolt – számolt be a rendőrség.

A rendőrök a nyomozás során azonosítottak egy 35 éves mindszenti lakost, akit január 30-án elfogtak. Előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon, vallomásában a férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését. A szerszámot a körzeti megbízottak lefoglalták, és visszaadták a tulajdonosnak.

A férfinak lopás vétsége miatt kell felelnie.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Egy hónap alatt hat bűncselekményt követett el egy csongrádi férfi

cs3_szerk2

Szent István-napi Csongrád-Csanád Vármegyei Vadásznap a mindszenti strandon

cs3_szerk2

Kutyás családi nap lesz Mindszenten

cs3_szerk2

Halálos motorbaleset történt Pusztaszer közelében – vádat emeltek az autós ellen

cs3_szerk2

Tűz volt egy szeméttelepen Felgyő és Tömörkény között

cs3_szerk2

Elfogatóparancsot adtak ki: egy kisteleki nőt keres a rendőrség

cs3_szerk2

Büszkeség: Negyedik a 4×200 méteres női gyorsváltó – Ugrai Panna óriásit hasított

cs3_szerk2

Segítségnyújtás nélkül hagyta magára az elütött kerékpárost Csongrádon – vádat emelt az ügyészség

cs3_szerk2

Óriási siker: világbajnoki döntőben Ugrai Panna

cs3_szerk2