Szentes

Folytatódik az évek óta tartó vagyonfelélés Szentesen

Újabb önkormányzati lakások eladását szavazhatja meg a szentesi testület a csütörtöki ülésén, így a városi vagyon egy újabb darabja vándorolhat baráti kezekbe.

Már nem az első eset, hogy a Szabó Zoltán Ferenc által vezetett városban a település vagyonát átjátsszák az őket támogató magánembereknek. Sok tízmillió forintos épületektől, lakásoktól esik így el a város, teszik mindezt csöndben, a lakosság kizárásával.

Csütörtökön 3 újabb lakás eladása kerül a testület elé. A vezetők valószínűleg már lejátszották ezt a mérkőzést, annak ellenére is, hogy a pénzügyi és lakásügyi bizottság – belső információk szerint – nem szavazta meg a lakások eladását.  

Jó szokásukhoz híven – a városháza weboldala szerint – a csütörtöki közgyűlésen is zárt ülésen tárgyalják a lakáseladásokat. A „köz”vagyon helyzetéről így csak a „köz” nem tudhat semmit. Megbízható informátoraink szerint a lakások jóval a piaci ár alatt cserélhetnek gazdát, így még rosszabbul járhat Szentes városa.

A város tehát Szabó vezetése alatt feléli a vagyonát. Azt a vagyont, amit a helyiek a kemény munkájával sikerült felépítenie a településnek.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Ingyenes egészségügyi szűrőnapot rendeznek Szentesen – a férfiak egészsége kerül a középpontba!

cs3-szerkeszto

Közel 112 millió forintos fejlesztés: a szentesi és csongrádi gyógypedagógiai intézmények is korszerű eszközökkel gazdagodtak

cs3-szerkeszto

Új lakók költözhetnek a szentesi Zsoldosba – különleges hotelt kapott az iskola!

cs3-szerkeszto

Így nézett ki a szentesi református templom több mint 200 évvel ezelőtt – különleges grafika készült!

cs3-szerkeszto

Taroltak a Boros diákjai: megnyerték a szentesi Városi Gólyavetélkedőt!

cs3-szerkeszto

Rendőrök, katonák és csillámtetoválások – különleges pályaorientációs napot tartott a szentesi Zsoldos

cs3-szerkeszto

Büntetőeljárás indult Bárkányi Bence tiszás országgyűlési képviselő kabinetfőnöke ellen

cs3-szerkeszto

Különleges fotókiállítás nyílik Szentesen – érkezik a XII. Mecsek Szalon!

cs3-szerkeszto

Álnyomozók csaltak ki közel 80 millió forintot egy szentesi cégvezetőtől – mindketten rács mögé kerültek! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto