Sport

Rengeteget hibáztunk, nem jött össze a bravúr a kézi Eb-n

A magyar férfi kézilabda-válogatott az ötödik helyért játszhat az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon, mivel szerdán 35-32-re kikapott az ötkarikás címvédő Franciaországtól a középdöntő utolsó fordulójában Kölnben.

A magyarok 18 fős keretéből ezúttal Krakovszki Zsolt és Krakovszki Bence maradt ki.

A csapat motiváltan és jól kezdte a mérkőzést, 4-1-re ellépett, hiszen matematikai esélye még volt az elődöntőbe jutásra. Az olimpiai bajnok szinte minden magyar hibát góllal büntetett, a 11. percben már vezetett. José María Rodríguez Vaquero szövetségi kapitány a belső posztokon és a kapuban cserélt, majd időt kért, mert a franciák rendkívül hatékony védekezésükre alapozva lerohanásgólokat lőttek, és nyolc perc alatt 9-2-es sorozatot produkáltak.

Az első félidő végén megtalálták az összhangot védekezésben Sipos Adriánék, sokkal hatékonyabbá vált a játékuk, egy 4-0-s sorozattal felzárkóztak, így a szünetben 20-18-as hátrányban voltak.

Több mint 11 percig nem kapott gólt a válogatott, amely a második félidő elején egyenlített, ám ezután ismét jöttek a hibák – labdaeladások, kihagyott büntetők -, és Andó Arián védései ellenére 26-23-ra elléptek a franciák. Az olimpiai bajnok végig komolyan vette a meccset – nem úgy, mint az ugyancsak biztos elődöntős Dánia és Svédország csütörtökön -, és végül gond nélkül győztek három találattal.

Bartucz László egy, Andó Arián hét védéssel zárt. A túloldalon a Telekom Veszprém francia játékosai közül az irányító Nedim Remili hét, a beálló Ludovic Fabregas, a balszélső Hugo Descat és az irányító Kentin Mahé három-három gólt szerzett. Charles Bolzinger négy, Remi Desbonnet öt védéssel járult hozzá a sikerhez.

A két csapat negyvenedik egymás elleni mérkőzésén 18 magyar győzelem és három döntetlen mellett 19. alkalommal nyertek a franciák.

A magyar vereség egyben azt is jelenti, hogy a házigazda németek a csoport második helyén végeznek és a pénteki elődöntőben a világbajnok dánokkal találkoznak.

Bánhidi Bence és Rosta Miklós öt-öt, Ancsin Gábor és Fazekas Gergő négy-négy gólt lőtt, Andó Ariánnak hét védése volt.

A müncheni csoportkörből százszázalékos teljesítménnyel továbbjutott magyarok – akiknek a célkitűzése a legjobb tíz közé jutás volt – a középdöntős csoportjuk harmadik helyén végeztek, és pénteken 15.30-tól az ötödik helyért játszanak Szlovéniával. Győzelmük esetén megjavítják eddigi legjobb kontinensbajnoki eredményüket, az 1998-as hatodik helyezést.

Fotók: MTI/Czeglédi Zsolt



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Nyári pihenő után éremeső a Szentes Városi Úszó Clubnál

cs3_szerk2

Csengelén támadnak az indonézek! – szúrta ki a Trollfoci 

cs3_szerk2

Elindult a közönségszavazás a Highlights of Hungary idei jelöltjeire, egy mindszenti sportoló is versenyben van

cs3_szerk2

A szentesi vízilabdázó ikrek együtt nyertek vb-bronzérmet

cs3_szerk2

Újra akcióban a szegvári erőművész: 3 hajót húzott el foggal Siófokon + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Nyáron sem pihentek a szentesi táncosok

cs3_szerk2

Vörös Viktor a Szentesi Vízilabda Klub új elnöke – remélhetőleg befejeződnek a klub elleni külső támadások!

cs3_szerk5

39 magyar versenyző a párizsi paralimpián – Hajrá magyarok!

cs3_szerk5

Cseh Tamara birkózó világbajnoki 12. helyezést ért el 

cs3_szerk5