Mindszent

Mindszent első babáját köszöntötték

Január 5-én megszületett Endrődi Zselyke, az idei év első mindszenti babája. Az újszülöttet és családját Zsótér Gábor, Mindszent alpolgármestere köszöntötte a település nevében.

Zselyke 313 grammal és 50 centivel született január 5-én, 20 óra 8 perckor. Anyukája Adrienn és a baba is kiváló egészségnek örvendenek, az apuka, Dávid pedig büszke mindkettőjükre. A szülők első gyerekeként érkezett az év első helyi babája.

Zsótér Gábor egy ajándékcsomagot, egy emléklapot és vásárlási utalványt adott át a családnak, ezzel is segítve a szülővé válás első lépéseit. „Kilenc éve hagyomány településünkön, hogy az újszülötteket és az év első babáját is felköszöntjük” – mondta el az alpolgármester.

A városvezető hozzátette, hogy tavaly közel 60 gyerekkel bővült Mindszent lakossága, és bízik abban, hogy idén ez a szám még magasabb lesz. A településen megépült a bölcsőde, így ez is vonzóbbá teheti a Tisza-parti települést a gyermekvállaló szülőknek.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Közel 100 mindszenti diák kerekezett a Magyar Diáksport napján

cs3_szerk2

Óriási blama a mindszenti alakuló ülésen, a polgármester szerint rosszabb a képviselő-testület, mint az előző + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Elindult a közönségszavazás a Highlights of Hungary idei jelöltjeire, egy mindszenti sportoló is versenyben van

cs3_szerk2

Változott a mindszenti komp menetrendje! 

cs3_szerk2

Busszal menekült egy szentesi férfi, miután több mindszenti ingatlant is kirabolt

cs3_szerk2

Börtön elől bujkált a mindszenti férfi, de a rendőrök eszén nem járt túl

cs3_szerk2

Mindszenti születésű, Szentesen tanult férfi lett Makó díszpolgára

cs3_szerk2

Ugrai Panna hazaért Párizsból

cs3_szerk2

Gyönyörű eredmény Ugrai Pannáéktól: Hatodik a 4×200 méteres női gyorsváltó

cs3_szerk2