Szentes

„Ez a szemétkezelés szégyene a városnak” – úszik a hulladékban Szentes

Minden előzetes tájékoztatás nélkül eltüntették a szelektív hulladékgyűjtő kukákat Szentesen, aminek meg is van az eredménye: ellepi a szemét a várost.

Mint korábbi cikkünkben írtuk, azt beszélik a városban, hogy állítólag azért alakult ez így, mert rontották a szigetek a városképet. Mások szerint több éve kötelezték a várost, hogy zárt rendszerben legyenek a szelektív telepek átalakítva, amit természetesen Szentes vezetése az óta sem tett meg.

A nemtörődömségnek meg is lett a következménye: úszik a szemétben Szentes. Rengetegen felháborodtak a kukák eltüntetése miatt. A közösségi médiában olyan vélemények látnak napvilágot, mint például:

  • 2 kuka egy 100 lakásos házra rohadtul kevés!
  • Hát, ez borzasztó. Azt olvastam, hogy az önkormányzat kérésére szállították el a konténereket. Nem ez a megoldás, az biztos.
  • Miért nem lehet itt rendet tenni. Ez a szemétkezelés szégyene a városnak!
  • Nincs már közterület-felügyelet, aki ezt intézhetné?
  • Lehet, hogy többet kellene kirakni és sűrűbben üríteni! A gimnáziumnál is megszüntették!!!
  • Azt tudjuk, hogy a siralmas állapotok ellenére miért csökkentették a nagy kukák számát? Miért nem többet tesznek ki?

Egy biztos, Szentes Város vezetését nem túlzottan érdekli a probléma, hiszen a fülük botját sem mozdítják, hogy rendeződjön a helyzet.

Fotók: Facebook, Szentesi Szívesség Közösség



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A rendőrség nem indított eljárást a Szentesen mentőkre támadó férfi ellen

cs3-szerkeszto

A szentesi Hungerit Zrt. a megye harmadik legnagyobb munkaadója

cs3-szerkeszto

Fociláztól volt hangos a szentesi Klauzál, elrajtolt az Apróka Kupa!

cs3-szerkeszto

Ünnepi műsorral emlékeznek Szentesen az 1956-os eseményekre

cs3-szerkeszto

Rendőrségi vetélkedőn remekelt a szentesi Zsoldos diákja – elismerést kapott Tóth Rebeka

cs3-szerkeszto

Országos rekordot döntene Bahreinben a szentesi erőemelő

cs3-szerkeszto

Nem mindennapi vendég érkezett a szentesi strandra

cs3-szerkeszto

A DélKerTÉSZ azt várja, hogy minél előbb csökkenjen 5 százalékra a zöldségek és gyümölcsök áfája

cs3-szerkeszto

Húsz lopott kerékpárt találtak egy szegvári férfinál – őrizetbe vették a 62 éves gyanúsítottat

cs3-szerkeszto