Térség

A Szentest és Csongrádot útba ejtő Volánbuszokat is élőben követheti a telefonján

A Volánbusz napi több százezer utasának jelent segítséget az utazás megtervezésében, hogy 2024. január 4-től a helyközi autóbusz-járatok közlekedésének valós idejű adatai érhetők el és követhetők a Google Térképen is.

A Volánbusz helyközi járatainak menetrendje már 2017 óta elérhető a Google Térképen, a statikus információkat azonban a mai naptól valós idejű utastájékoztatási adatok váltják fel az elmúlt évek fejlesztéseinek és sikeres tesztidőszakainak köszönhetően. Tegnaptól országos szinten napi több mint 42 ezer helyközi járat adatai jelennek meg a Google Térkép felületein. A járművek valós idejű követése a helyi járatok esetében is lehetséges, de csak azon városok esetében, ahol az önkormányzat – mint a helyi autóbuszos közösségi közlekedési szolgáltatás megrendelője – biztosítja az ehhez szükséges technikai feltételeket.

A Volánbusz célja, hogy járműkövető rendszereinek folyamatos fejlesztésével és tökéletesítésével egyre szélesebb körű, naprakész információkat és pontos tájékoztatást nyújtson utasainak – írták közleményükben. Ismertették, a helyközi járatok közel 2800 vonalon több mint 3100 települést szolgálnak ki és több mint 60 településen biztosítja a társaság a helyi közlekedést.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

DK-s mintára juttatna embert a parlamentbe a kisteleki Momentum-Tisza

cs3-szerkeszto

Változékony, az átlagosnál melegebb idő várható a jövő héten is

cs3-szerkeszto

Szabó István: Miközben ma sok nyugdíjas a postást várja, a baloldalon a megszorításokat tervezik! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Szél, fagy, száraz bőr: ezért igényel több figyelmet az arcbőr télen + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Nagy pofont kaptak Vargáék, a kutya sem támogatja őket

cs3-szerkeszto

Újabb jelöltet köszönthetünk a szentesi-csongrádi-kisteleki választókerületben

cs3-szerkeszto

Szabó István: Egyszer már tönkretették, nem szabad hagyni, hogy újra megtörténjen + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Megjelentek az első hóvirágok térségünkben

cs3-szerkeszto

Nálunk van a legkevesebb influenzás megbetegedés

cs3-szerkeszto