Kék Hírek Szentes

Eltiltás hatálya alatt, bedrogozva, benyugtatózva okozott balesetet Szentesnél

Irány a bíróság! A szentesi rendőrök lezárták az eljárást azzal a fiatallal szemben, aki bódult állapotban okozott autóbalesetet. Az ütközésben a vétlen autó utasai sérültek meg.

A rendőrségre 2023. február 4-én érkezett bejelentés arról, hogy két autó összeütközött Szentes közelében. A helyszínre érkező rendőr megállapította, hogy a frontális ütközést az okozta, hogy az egyik autó áttért az út bal oldalára – írják a police.hu-n.

Az esemény vizsgálata során kiderült, hogy a balesetet okozó vezető a karambolt megelőzően is többször áttért a szembesávba, és a balesetet a vétlen sofőr fokozott figyelemmel sem tudta elkerülni. Azt is megállapították, hogy az elkövető nem csak eltiltás hatálya, de serkentő hatású drog, valamint nyugtatók hatása alatt vezette a személyautóját. A balesetben a vétlen autóvezető és családja – felesége és két lánya – sérült meg.

A Szentesi Rendőrkapitányság nyomozói lezárták az eljárást és az ügy iratait megküldték az ügyészségnek. Az elkövetőnek eltiltás hatálya alatt, valamint súlyos testi sértést okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt kell felelnie.

Fotó: illusztráció



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Országos rekordot döntene Bahreinben a szentesi erőemelő

cs3-szerkeszto

Rács mögött a biciklitolvaj

cs3-szerkeszto

Nem mindennapi vendég érkezett a szentesi strandra

cs3-szerkeszto

A DélKerTÉSZ azt várja, hogy minél előbb csökkenjen 5 százalékra a zöldségek és gyümölcsök áfája

cs3-szerkeszto

Húsz lopott kerékpárt találtak egy szegvári férfinál – őrizetbe vették a 62 éves gyanúsítottat

cs3-szerkeszto

Szlovák diákok érkeztek Szentesre – egy hetet töltenek a Horváth Mihály Gimnáziumban

cs3-szerkeszto

Egyhetes országos razziát indított a rendőrség, Szentes, Csongrád és Kistelek útjain is fokozottan jelen lesznek

cs3-szerkeszto

Lövészet, drónkezelés és akadálypálya – országos döntőn bizonyítottak a szentesi Zsoldos kadétjai

cs3-szerkeszto

Szülők és dolgozók fogtak össze a szentesi óvoda megszépítéséért

cs3-szerkeszto