Szentes

Zavar támadt a szentesi erőben? Egymásnak esett a város vezetése

Csütörtökre rendkívüli testületi ülést hívtak össze Szentesen, aminek mentén felbomlani látszik a baloldali koalíció: egymásnak esett a DK-s Szűcs Ildikó és a város polgármestere, Szabó Zoltán Ferenc.

A csütörtöki tanácskozáson megválasztják a Helyi Választási Bizottság tagjait, illetve napienden van Szentes és a kínai Ganzhou esetleges testvérvárosi kapcsolata is. A városvezetésben azonban koránt sincs egyetértés, és az eddigi gyümölcsöző románc felbomlani látszik Szentesen is.

A baloldal bukott, DK-s országgyűlési képviselő-jelöltje bejegyzésben esett neki a város első emberének, és azzal vádolja, hogy el akarja adni Szentest. „Ugye nem lesz eladva Szentes??? …aggályaim a kínai kapcsolatépítésben” – írja bejegyzésében Szűcs.

A képviselő legutolsó írása tökéletesen megmutatja a torony alatt uralkodó totális zavart: „Öt alkalommal kértem a kínai megállapodás dokumentációját (a polgármesteri titkárságon ill. személyes Polgármester úrtól) személyesen és levélben, azonban minden egyes alkalommal azt a választ kaptam, hogy „nem találják”!” – állítja Szűcs Ildikó.

Szabó Zoltán Ferenc próbálja bagatellizálni frakciótársa felvetését, és kommentben reagált a vádakra. „Eléggé blőd kérdést tetszett feltenni kedves képviselő társam…” – maszatol Szabó.

A csörte valószínűleg csütörtökön folytatódik a közgyűlésen, de minden jel arra mutat, hogy a városházi szivárványkoalícióban megjelentek a törések, és a Gyurcsány-párt Szentesen is az önállóságra törekszik.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Vonat és kisbusz karambolozott Szentesen

cs3_szerk2

Nincs veszélyben a sürgősségi ellátás! – Az SZTE reagált az szentesi kórházat érintő internetes álhírekre

cs3_szerk2

Cserháti Gyula: a szakemberek minden erejükkel a hibák javításán dolgoznak!

cs3_szerk2

Ma is jöhet a piros riasztás: heves zivatarokkal támad kedd délután a vihar

cs3_szerk2

Öröm az ürömben: megúszták a gólyák a hétfői vihart Szentesen

cs3_szerk2

Nem vonták vissza a szentesi kórház műtőinek engedélyét

cs3_szerk2

Óriási vihar csapott le Szentes és Csongrád térségére

cs3_szerk2

Felcseperedtek a szentesi gólyák

cs3_szerk2

Jön az enyhülés: három nap alatt 10 Celsius-fokkal eshet vissza a hőmérséklet

cs3_szerk2