Szentes

A szentesi polgárőrök is vigyázták a temetők rendjét

Az elmúlt héten a Szentes Polgárőr Egyesület segítette a temetőkben és sírkertekben a biztonságos megemlékezést.

A rendőrséggel együttműködve részt vettek a parkoltatásban, de figyeltek a biztonságos közlekedésre, illetve az emlékezők értékeikre is. Bár esőben és szélben is volt részük, de szerencsére eseménymentesen zárult ez az időszak.

Szentes Város Önkormányzata halottak napi koszorúzást és megemlékezést tartott október 31-én délelőtt az I. és II. világháborús emlékműveknél, a Lengyel emlékműnél, a Díszsírhelynél, a Bánomháti temetőben és a Szovjet katonai síremléknél, ahol az egyesület tagjai is jelen voltak.

Mint ahogy az előző évben is, a Szentes Polgárőr Egyesület tagjai november elsején most is megemlékeztek a 2021-ben elhunyt elnökük, Gilinger István sírjánál, majd a tisztelet koszorúját helyezték el. Ezt követően a 2020-ban elhunyt titkáruk, Gránicz Pál sírjához is ellátogattak, ahol szintén főhajtással adóztak az emlékének, majd elhelyezték koszorújukat.

November elsején délután 15 órakor Gruber László atya szentmisére, 16 órakor gyertyagyújtásra várta az érdeklődőket. Ezután megköszönte az egyesület tagjainak szolgálatát.

Forrás, fotók: Szentes Polgárőr Egyesület közösségi oldala



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Cserháti Gyula: a szakemberek minden erejükkel a hibák javításán dolgoznak!

cs3_szerk2

Ma is jöhet a piros riasztás: heves zivatarokkal támad kedd délután a vihar

cs3_szerk2

Öröm az ürömben: megúszták a gólyák a hétfői vihart Szentesen

cs3_szerk2

Nem vonták vissza a szentesi kórház műtőinek engedélyét

cs3_szerk2

Óriási vihar csapott le Szentes és Csongrád térségére

cs3_szerk2

Felcseperedtek a szentesi gólyák

cs3_szerk2

Jön az enyhülés: három nap alatt 10 Celsius-fokkal eshet vissza a hőmérséklet

cs3_szerk2

A szentesi kórház ismét bizonyított: súlyos buszbaleset sérültjeit látták el profi módon

cs3_szerk2

Felborult egy autó Szentesnél

cs3_szerk2