Belföld Szentes

30 éve nem látott gyakorlat kezdődött Magyarországon – Szentesen is katonai járművek mozgására készüljetek!

A magyar kormány számára a béke megőrzése, Magyarország és a magyar emberek biztonsága a legfontosabb – jelentette ki a honvédelmi miniszter kedden Hódmezővásárhelyen.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki Novák Katalin köztársasági elnök, a Magyar Honvédség főparancsnokának jelenlétében megnyitotta a NATO-erők részvételével megrendezett Adaptive Hussars 23 többnemzeti országos gyakorlatot, azt mondta, a biztonságot csak jól kiképzett és felkészített honvédség tudja garantálni.

A politikus hangsúlyozta, Magyarország, szövetségeseivel szorosan együttműködve, a kihívásokkal szemben megfelelő válaszokat adni képes, felkészült honvédséget épít.

A veszélyek korát éljük. A biztonság hosszú évtizedek óta szilárdan álló építményén komoly repedések jelentek meg. Háború, illegális migráció és vele együtt terrorveszély sújtja Európát. A terrorveszély a szerb-magyar határnál is egyre fokozódik: nemzetbiztonsági szolgálataink figyelmeztetnek, hogy a migrációval együtt terrorszervezetek képzett katonái, és velünk együtt a terrorveszély is Magyarország határánál kopogtat- mondta a honvédelmi tárca vezetője.

A honvédség háza tájáról ugyanakkor hetente jönnek a jó hírek. Épülő és üzembe álló gyárak, érkező és használatba vett “nagyvasak”, sikeres toborzás és komoly teljesítmények jelzik, egyre magasabb szintre lép a Magyar Honvédség – közölte a miniszter.

A NATO-erők bevonásával megszervezett Adaptive Hussars 2023 hadgyakorlat is ebbe a sorba tartozik. Az olasz, török, horvát és amerikai részvétellel zajló, rendkívül összetett, az ország jelentős területére kiterjedő, a honvédség többségét és az államigazgatás jelentős részét megmozgató hadgyakorlat a védelmi képességeket teszteli és fejleszti – tudatta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A gyakorlat – jelenleg zajló – kezdeti fázisa csaknem ezer katonát érint, közülük 340-en külföldiek és 170-en tartalékos magyar honvédek. Az ország védelmi igazgatási rendszere és a Magyar Honvédség együttműködő képességének tesztelése érdekében a honvédség kijelölt állománya mellett több, hazánkban települt szövetséges katonai, illetve magyar állami szervezet is részt vesz majd a gyakorlaton, megközelítőleg 4500 emberrel, több mint 200 különféle technikát megmozgatva – tudatta a miniszter.

Az Adaptive Hussars 23 a Magyar Honvédség legnagyobb, aktív és tartalékos állomány bevonásával megtartott idei gyakorlata, amely valós katonai mozgással járó átcsoportosításokon keresztül felméri a haderő kijelölt készenléti erőit, valamint a honvédség vezetési rendszerének helyzetét – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Szavai szerint most vizsgázik “mindaz, amit eddig építettünk és megalkottunk. Látni fogjuk, hol tartunk, látni fogjuk, mit és hogyan kell tovább erősíteni”.

A megszerzett tapasztalatokkal jobb és erősebb lesz a honvédség, és erősebb honvédséggel erősebb lesz Magyarország is – hangsúlyozta a politikus.

A gyakorlatnak köszönhetően sokkal nagyobb lesz az összhang az államigazgatás egyes alrendszerei között, a katonák és a civil közszolgák jobban fogják érteni, hogyan és miben segíthetik egymást a közös feladatok megoldása érdekében. A szövetségi rendszeren belül is vizsgázik az összhang és a kommunikáció – mondta a honvédelmi tárca vezetője.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf leszögezte, a katonai élet vastörvénye, hogy “készen kell állnunk, hogy éles helyzetben megtegyük, amit meg kell tennünk családunkért, amelyet szeretünk, a településért, ahol otthon vagyunk, az országért, amelyben élünk és a nemzetért, amelyhez tartozunk”.

Szentesen is katonai járművek mozognak

Feltehetően a hadgyakorlatnak köszönhetően Szentesen és környékén is megnövekedett katonai forgalomra lehet számolni az utakon. Például kedd délelőtt is Szentesre érkezett egy konvoj a 45-ös úton:

Borítókép: archív


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A vidék erősödése egész Magyarországot teszi gazdagabbá

tk_arpad

Hazai pályán nevettet ma Kőhalmi Zoltán

Szabó Viktor

20 évesen lopott pénzt egy szentesi ingatlanból, lekapcsolták a zsaruk

Szabó Viktor

Gyász: Elhunyt a szentesi születésű Bajomi Nagy György színművész

Szabó Viktor

Két éve jár a vasútvillamos Hódmezővásárhely és Szeged között

Szabó Viktor

Agrárminisztérium: 125 ezer gazdálkodóhoz már eljutott a támogatási előleg

Szabó Viktor

Megújul a szentesi Péter Pál polgárház kertje

Szabó Viktor

Húzós és eredményes hétvégét zártak a szentesi úszók

Szabó Viktor

Új helyre kerül a NAV szentesi ügyfélszolgálata

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább