Szentes

Csak a marketing fontos Szentes vezetésének? – A szezon végére rendbe tették a Tisza-partot

Itt a nyár, jön a strandszezon, a Szentes vezetése pedig már cselekszik is, és rendbe hozza a szabadstrandot, hogy minél több vendég érkezzen a településre… Jah, bocs, nem ide. A szezonnak vége, Szabó Zoltán Ferenc polgármester pedig most kérte az illetékeseket, hogy tegyék rendbe a partot.

Több településsel – pl. Csongrád, Mindszent – ellentétben, Szentesen magasról tojnak arra az értékre, amit a természet adott a településnek. A szabadstrand egy kiváló turistacsalogató fürdőhely lehetne, ha nem kellene párnákat vinni az embernek a feneke alá. Egész nyáron olyan kemény volt a homok, és annyira elhanyagolt volt a part, hogy sokan inkább más városokba mentek fürdeni.

Szerkesztőségünkhöz is számos panasz érkezett, hogy miért nem fordítanak több energiát a szebb napokat is látott strandra?! A nyár elején, mikor már minden valamire való szabadstrandot üzemeltető város megkezdte a csinosítgatást, felkészülést a jó időre, akkor Szentesen még a 34 fokban is bezárt mosdókkal, gazos környezettel találkozhatott, akik szeretett volna kikapcsolódni ezen az amúgy csodás helyen.

Csak a marketing a fontos, a valóság nem érdekli a vezetést

Természetesen, amikor éppen volt egy program a strandon, amin részt vett a Polgármester Úr is, akkor csili-vili volt minden, hiszen mégis csak jön a média, készülnek a beállított fotók, nem lehet a part olyan, amilyen a szezon minden másik napján: elhanyagolt.

Most, hogy vége a nyárnak, ismét megjelent egy traktor, és a part ismét puha homokkal várja a fürdőzőket. Kár, hogy itt az ősz, a levegő lehűlt, a víz pedig már nem vonzza a fürdőzőket.

Szabó Zoltán Ferenc maga ismerte el, hogy az ő kérésére tették rendbe a partot, így, a szezon végeztével. A Városellátó munkatársaitól többen úgy tudják, hogy egy filmet forgattak a parton, ezért kellett a pofás kinézet. Mégsem lehet leharcolt a szentesi part egy-egy ilyen reklámanyagon, igaz? Főleg választások előtt.

Így megy ez tehát Szentese, első a marketing, a strandolók meg oldják meg maguknak a problémáikat…

U.i.: Természetesen hatalmas köszönet a munkát elvégzőnek, reméljük jövőre több megkeresést kap Szentes vezetőitől erre a feladatra, hiszen kiváló munkát végzett!



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Cserháti Gyula: a szakemberek minden erejükkel a hibák javításán dolgoznak!

cs3_szerk2

Ma is jöhet a piros riasztás: heves zivatarokkal támad kedd délután a vihar

cs3_szerk2

Öröm az ürömben: megúszták a gólyák a hétfői vihart Szentesen

cs3_szerk2

Nem vonták vissza a szentesi kórház műtőinek engedélyét

cs3_szerk2

Óriási vihar csapott le Szentes és Csongrád térségére

cs3_szerk2

Felcseperedtek a szentesi gólyák

cs3_szerk2

Jön az enyhülés: három nap alatt 10 Celsius-fokkal eshet vissza a hőmérséklet

cs3_szerk2

A szentesi kórház ismét bizonyított: súlyos buszbaleset sérültjeit látták el profi módon

cs3_szerk2

Felborult egy autó Szentesnél

cs3_szerk2