Belföld

Nézőpont: toronymagasan vezet a Fidesz

A Fidesz vezeti a pártversenyt az őszi parlamenti ülésszak kezdete előtt – derül ki a Nézőpont Intézet legújabb közvélemény-kutatásából, amelynek eredményét kedden ismertették az MTI-vel.

Az elemzés szerint a Fidesz-KDNP “toronymagasan” vezet, a kormánypártok szavazóinak kötődése azonban meggyengült. Mint írták, “most vasárnap” a magyarok 51 százaléka ugyan vélelmezhetően a Fideszre szavazna, de közülük minden tizedik (a választók 5 százaléka) ebben már nem biztos, a kormánypártot csak valószínűleg és nem biztosan támogatná.

“A Fidesz-szavazók részleges elbizonytalanodása nem jelent elfordulást vagy más pártra való szavazást. A jelenség oka a szankciók és a háború okozta infláció és reálbércsökkenés lehet” – olvasható a dokumentumban, amely megállapítja, hogy a kormánypárt mostani eredménye több mint 40 százalékponttal nagyobb a legerősebb ellenzéki párt, a Demokratikus Koalíció (10 százalék) támogatottságánál és közel kétszerese a 2022-ben közösen induló baloldali pártok mostani eredményének (összesen 27 százalék).

A Mi Hazánk Mozgalom támogatottsága 9 százalékos, a Momentum pedig a szavazatok 8 százalékát kapná meg, és ugyancsak 8 százalékot szerezne “a baloldalt balról kritizáló” Kétfarkú Kutya Párt is – közölték.

A felmérés szerint “érdemes felfigyelni az új pártokra”: Jakab Péter pártja a szavazatok 3, a Márki-Zay Péter nevével fémjelzett párt pedig a 2 százalékát szerezhetné meg. Két-két százalékot szerezne az MSZP és az LMP, míg a Párbeszéd támogatottsága jelenleg nulla százalékos, vagyis a választásokon való önálló indulás jelenleg “mindegyikük számára végzetes lenne” – mutatott rá a Nézőpont.

A közvélemény-kutatás szeptember 4-6. között ezer fő telefonos megkérdezésével készült. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint – tudatta az intézet.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Magyar Péter családi lakájsajtója beismerte, hogy hazudott

cs3-szerkeszto

Érdemes lesz az esti égboltot kémlelni, Magyarországról is látható lehet a sarki fény

cs3-szerkeszto

Pénz, pénz, pénzecske: közel 1 milliárd forint közpénzt kap a Tisza pártalapítványa

cs3-szerkeszto

Nem a gyerek tehet róla, mégis ő húzza a rövidebbet

cs3-szerkeszto

Újabb terhek: egyik napról a másikra drágul az ivóvíz- és szennyvízdíj a cégek számára

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Elindult a tiszás politikai leszámolás

cs3-szerkeszto

A Tisza helyettes államtitkára megszüntetné a falvakat

cs3-szerkeszto

Árad a Tisza: Megszűnik az otthonfelújítási program

cs3-szerkeszto

Győzött a Fidesz jelöltje az időközi választáson

cs3-szerkeszto