Felgyő

Egymilliót lőttek a Jerringen

Bár szép számmal fogytak a töltények Felgyőn, a Jerring Lőtéren augusztus 27-én vasárnap, de az egymilliós szám, azt az összeget jelzi, amelyet az Országos Jótékonysági Vadászat keretein belül megrendezett esemény alkalmával gyűjtöttek össze.

Az ötletgazda Fejes László, az OJV Közhasznú Nonprofit Kft ügyvezetője, aki 10 évvel ezelőtt indította el a nemes kezdeményezést, amelynek kapcsán 19 vármegyei kórház gyermekosztályát támogatják évről-évre.

„2013-ban már megfogalmazódott bennem az elképzelés annak irányába, hogy a vadásztársaságokkal összefogva szervezzünk egy jótékonysági vadászatot. Ez az esemény pár éven belül kinőtte magát, hiszen hatalmas volt az érdeklődés éveken keresztül. 2019-ben látva ennek a sikerességét, nem volt kérdés, hogy országos kiterjesztést adjunk ennek az eseménynek, így létrehoztunk egy nonprofit szervezetet, ami közben közhasznú is lett. Azóta ennek a keretein belül bonyolítjuk a jótékonysági eseményeket, decemberben a vadászatot és a nyári időszakban a koronglövő jótékonysági versenyeket. Az elmúlt 10 év eredménye, hogy létrehoztuk Magyarország legszélesebb körre ható karitatív programját, amelynek köszönhetően 19 vármegye kórházainak tudunk segítséget nyújtani, ami az elmúlt időszakban 170 milliós nagyságrendű volt”-mondta el Fejes László.

A kezdeményezéshez a Jerring Lőtér is csatlakozott olyan formában, hogy a nyári időszakban, alprogramként meghirdetik az Országos Jótékonysági Koronglövő Versenyt. Jéri Tamás mint sportoló, és tulajdonos újszerű ötlete nagyon népszerű lett, ennek köszönhetően az idei versenyre az ország minden tájáról, közel 40 vadász és koronglövő érkezett, hiszen a jövőépítés szempontjából a gyerekek sorsa prioritást jelent számára is.

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ehhez a kezdeményezéshez egy alprogramként koronglövészet formájában be tudtunk csatlakozni, hiszen a beteg gyerekek megsegítése nagyon fontos cél a jövő tekintetében. Mivel mi nem élő állatra lövünk, de a program nemes célt szolgál, így 3 éve arra gondoltam, hogy a koronglövészetet terén, mint egy alprogramként becsatlakoznánk. Garamvölgyi Tamás vette a kezébe ennek a szervezését országos szinten. Évről-évre egyre népszerűbb ez a program és nagy örömömre szolgál, hogy a kezdeményezésemhez, már újabb 2 lőtér is csatlakozott, így remélhetőleg még szélesebb körben tudjuk majd megrendezni ezt az eseményt, ami által egyre nagyobb segítséget tudunk nyújtani. Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy a most megrendezett lövészeten egymillió forintot gyűjtöttünk össze, amivel mi is hozzájárulhatunk ismét a beteg gyerekek mihamarabbi gyógyulásához.” – mondta el Jéri Tamás.

A befolyt adományok teljes összegéből hiánypótló orvosi eszközök kerülnek beszerzésre, melyek gyorsabbá, hatékonyabbá tehetik a beteg gyermekek gyógyulását és növelik a betegbiztonságot.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Jól elkukoricáztak a felgyői óvodások

cs3_szerk2

A választókerület 13 települése nyert mintegy 43 millió forintot útfelújításra 

cs3_szerk2

Újra dobognak a patkók Felgyőn

cs3_szerk2

Új keresztfát szenteltek a felgyői volt Felsőmajorban

cs3_szerk2

A nyár slágere az országban egyedülálló felgyői kecsketej jégkrém

cs3_szerk2

Hűtött védőitallal segít az önkormányzat Felgyőn

cs3_szerk2

Figyelmeztetnek a csongrádi és felgyői szülők: idegen leskelődik a gyerekek után!

cs3_szerk2

Nincs Felgyő falunap nélkül

cs3_szerk2

Egy emberként fogott össze Felgyő a gyerekekért

cs3_szerk2