Csongrád Kék Hírek

Rendőrkézen a csongrádi csaló, aki átverte vásárlóját

Egy csongrádi férfi működésképtelen szárítógéppel vert át egy vásárlót. A rendőrök lezárták az eljárást.

A rendőrségre 2023. február 28-án érkezett bejelentés, mely szerint egy népszerű online piactéren eladásra kínált, majd később egy szlovák állampolgár által megvásárolt fűrészpor-szárító nem felel meg a hirdetésben leírtaknak – írja a rendőrség az oldalán.

A sértett a nyomozóknak elmondta, hogy a gép nem képes megfelelő hőmérsékletet előállítani, így a fűrészport nem tudja kiszárítani. A hibát többször is jelezte az eladónak, kérte az eszköz javítását vagy a csaknem másfél millió forintos vételár visszatérítését, a csongrádi férfi azonban hónapokig csak hitegette a károsultat. Az eladó gyanúsítotti kihallgatása során beismerte, hogy tisztában volt a gép működésképtelenségével, azzal a céllal kínálta eladásra, hogy a vásárlót megtévessze.

Az elkövetővel szemben nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt indult nyomozást a Szentesi Rendőrkapitányság lezárta és az ügyet megküldte az illetékes ügyészségnek.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Öt percig tartott a menekülés – villámgyorsan elfogták a szentesi betörőt

cs3-szerkeszto

Őrizetbe vettek egy emberkereskedelemmel gyanúsított szatymazi férfit

cs3-szerkeszto

Több száz madártetemet találtak egy Csongrád-Csanád megyei tanyán

cs3-szerkeszto

Bajor buli Csongrádon: perec, játék és koccintás vár a Babamúzeumban

cs3-szerkeszto

17. alkalommal rendezték meg a Szüreti Hétvégét Csongrádon

cs3-szerkeszto

Ötcsillagos lett a Körös-toroki strand, 181 ponttal érte el a legmagasabb minősítést

cs3-szerkeszto

Kigyulladt egy autó Balástya térségében

cs3-szerkeszto

Kossuth 180 éves leveleire emlékeznek Csongrádon

cs3-szerkeszto

A vízi turizmust segítő fejlesztések indulnak Csongrádon, Csanyteleken és Mindszenten

cs3-szerkeszto