Szentes

Az EU ezt is kivégezte: Szentesen is vége a kupakgyűjtő jótékonykodásnak

Ugyan vagyonokat nem lehetett vele „keresni”, de sok szervezetnek, beteg gyereknek segített plusz forrásokhoz jutni a kupakgyűjtés. Egy EU-s szabályozásnak köszönhetően ennek most vége.

Egy EU-s szabályozás miatt üresen maradnak a kupakgyűjtő szívek, ugyanis a jövőben le sem fog jönni a palackokról a kupak (van olyan márka, ahol ezt már tapasztalhatjuk), de a feldolgozás módja is változni fog. Így aki támogatást szeretne nyújtani, más formában kell megtennie azt.

Szentesen az első kupakgyűjtőt 2021-ben helyezték ki, a kertvárosi ABC elé. Mostantól azonban minden szív üresen marad majd, hiszen egy európai uniós előírás miatt jövőre minden kupakot rögzíteni kell a palackjához. Egy évvel a határidő előtt is már több nagyobb gyártó – például Coca-Cola vagy Tetra Pak – termékeinél rácsodálkozhattunk a változásra. A cégek elismerik, hogy érkeznek a fogyasztói panaszok, és még fejlesztésre szorul a technika is, de a környezetvédelmi szempontok miatt több gyártósor már át is állt az új tech­nológiára.

Az összegyűjtött kupakokat eddig hulladékkezelő cégek vették át, kilónként általában 20-80 forint közötti áron. Látható, hogy nem lehet vele vagyonokat keresni, de van, hogy minden forint számít. Június 30-tól azonban befejezik ezek a cégek a kupakátvételt, így az a kevés jótékonyságra fordítható összeg is eltűnik. Legalábbis ebben a formában nem lehet például gyógykezelésekre gyűjteni.

Honnan fogják a kupakokból befolyó összegeket ezután pótolni a rájuk támaszkodó szervezetek? Találunk-e hasonlóan kézreeső adományozási formát, mint a kupakgyűjtő? Mi lesz a szívekkel? Mindezekről egyelőre csak a kérdéseink gyűlnek…

Borítókép: delmagyar.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Ingyenes egészségügyi szűrőnapot rendeznek Szentesen – a férfiak egészsége kerül a középpontba!

cs3-szerkeszto

Közel 112 millió forintos fejlesztés: a szentesi és csongrádi gyógypedagógiai intézmények is korszerű eszközökkel gazdagodtak

cs3-szerkeszto

Új lakók költözhetnek a szentesi Zsoldosba – különleges hotelt kapott az iskola!

cs3-szerkeszto

Így nézett ki a szentesi református templom több mint 200 évvel ezelőtt – különleges grafika készült!

cs3-szerkeszto

Taroltak a Boros diákjai: megnyerték a szentesi Városi Gólyavetélkedőt!

cs3-szerkeszto

Rendőrök, katonák és csillámtetoválások – különleges pályaorientációs napot tartott a szentesi Zsoldos

cs3-szerkeszto

Büntetőeljárás indult Bárkányi Bence tiszás országgyűlési képviselő kabinetfőnöke ellen

cs3-szerkeszto

Különleges fotókiállítás nyílik Szentesen – érkezik a XII. Mecsek Szalon!

cs3-szerkeszto

Álnyomozók csaltak ki közel 80 millió forintot egy szentesi cégvezetőtől – mindketten rács mögé kerültek! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto