Térség

Felháborító! Óvodásokat vert egy óvónő az egyik megyebeli kistelepülésen

A Makói Járási Ügyészség vádat emelt azzal az óvónővel szemben, aki fegyelmezési céllal legalább 9 óvodást bántalmazott, volt akit többször is – írja közleményében az ügyészség.

A vádirat szerint az egyik megyebeli kistelepülésen óvónőként dolgozó vádlott 2018. és 2021. közötti időszakban fegyelmezési céllal több gyermek vonatkozásában nem tett eleget a nevelése alatt álló kiskorúak felügyelete, gondozása körében az általános társadalmi felfogás szerinti minimális elvárhatóság követelményének.

A nő 5 kiskorút, amikor nem fogadtak szót, indulatos állapotba kerülve többször is bántalmazott, így volt, akit megpofozott, nyakon ütött, megütött. További négy óvodást az elkövető hasonló okból legalább egyszer bántalmazott. Az esetek többségében a kiskorúak látták amikor a vádlott a másikat így fegyelmezi. A vádlott cselekményét kiváltó okok között szerepelt többek között az, hogy az óvodás dülöngélt a székkel, ebédlőasztalnál nevetgélt, nem figyelt a vádlottra, nem tudott elvégezni egy feladatot, ballagási próbán nem megfelelően táncolt vagy mert nem kért főzeléket. Az óvónő cselekményével több kiskorú testi, értelmi, erkölcsi és érzelmi fejlődését veszélyeztette.

A járási ügyészség a nőt többrendbeli közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja.

A vádlott bűnösségéről a Makói Járásbíróság fog dönteni.

Fotó: illusztáció



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Nagy pofont kaptak Vargáék, a kutya sem támogatja őket

cs3-szerkeszto

Újabb jelöltet köszönthetünk a szentesi-csongrádi-kisteleki választókerületben

cs3-szerkeszto

Szabó István: Egyszer már tönkretették, nem szabad hagyni, hogy újra megtörténjen + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Megjelentek az első hóvirágok térségünkben

cs3-szerkeszto

Nálunk van a legkevesebb influenzás megbetegedés

cs3-szerkeszto

Börtönbe akart kerülni, ezért le akart szúrni egy rendőrt egy nő

cs3-szerkeszto

Farkas Sándor: Ez az év a világrend átalakulásának az egyik mérföldköve lesz

cs3-szerkeszto

Az ellenőrzött árusítóhelyek több mint felében szolgáltak ki alkohollal fiatalkorúakat Csongrád-Csanád vármegyében

cs3-szerkeszto

Cs3.hu Podcast – Veszélyben a szentesi paprika: elárasztja a piacot az ellenőrizetlen import

cs3-szerkeszto