Bulvár Kult

Az osztály bohócából a Nemzet Művésze – Reviczky Gábor 74 éves

A ma születésnapos Reviczky Gábornak nehéz gyerekkora volt, a családjában senki sem tudta, hogy színésznek készül – most pedig már egy egész ország imádja.

Ma ünnepli 74. születésnapját Reviczky Gábor, akiről március elején derült ki, hogy prosztatarákkal küzd. Bár a színművész nem vállalná a kemoterápiát, ha arra kerülne a sor, a betegséget úgy néz ki, időben sikerült elkapni: Reviczky Gábort megműtötték, a beavatkozást követő vizsgálatok szerint pedig nincs áttét a szervezetében. Nagyon reméljük, hogy ez így is marad, hiszen az ország egyik legfoglalkoztatottabb színészéért, aki idén már 50 éve van a pályán, nincs olyan ember, aki ne rajongana. Szeretjük, amikor Robert De Niro, Jack Nicholson vagy Tommy Lee Jones az ő hangján szólal meg, A mi kis falunk nem lenne ugyanolyan az állatorvosa nélkül, és a moziba vagy a színházba is örömmel váltunk jegyet, ha meglátjuk a nevét a szereplők között. Napjainkban tehát mindenki ismeri a színművészt. Anno viszont senkivel sem osztotta meg, hogy színésznek készül.

„Apám állandóan dolgozott, édesanyámat nagyon korán, 13 évesen vesztettem el” – mesélte néhány éve a Mokkának, ahol elárulta, a tanárok „terelgették” a színészet felé. Reviczky Gábornak nem volt könnyű gyerekkora: édesanyja skizofréniában szenvedett, 38 éves korában a vonat alá ugrott. Apja pedig, miután nem tudta feldolgozni felesége elvesztését, inni kezdett, ez pedig számtalan konfliktushoz vezetett apa és fia között. Ennek ellenére az iskolában vidám gyerek volt, mindig is az osztály bohóca volt. „Én igazából akkor működök, amikor valakit ki kell cikizni, ezért én a tanárokkal szórakoztam. Ezzel meg az osztálytársaimat szórakoztattam. Őket nem kellett piszkálni, mert ők csak nevettek” – emlékezett vissza ugyanebben az interjúban, ahol elmondta: színésznek született.

És valóban: meghatározó komikusunk ő, olyan filmekkel és sorozatokkal a háta mögött, mint a Família Kft., a Csinibaba, az Üvegtigris-trilógia vagy a Zimmer Feri-filmek. De a színházi szerepei talán még számottevőbbek. Több, mint 100 különböző darabban lépett már színpadra, 23 éve formálja meg a Képzelt beteg címszereplőjét („Ezt senki nem tudta, soha a magyar történelemben ennyiszer eljátszani, mint én.”), 27 éve pedig ő maga Balu A dzsungel könyvében. Csak halkan jegyezzük meg, hogy mindkét darab olyan, amire úgy nagyjából öt perced van lecsapni a jegyekre, azok meghirdetésétől számítva – utóbbi pedig már több mint 1300 előadáson van túl.

Ugyan mi, a közönség elképesztően szerencsések vagyunk, hogy ilyen sokszor és sok helyen láthatjuk őt játszani, Reviczky Gábor azt mondja, hiába a rengeteg kitüntetés, a nézők szeretete, és a tény, hogy imádja a munkáját, valahol megbánta, hogy ilyen elfoglalt volt. „Szeretem a munkámat, de sok lemondással járt, és rádöbbentem, egész egyszerűen kimaradtam a gyermekeim neveléséből. Nemigen voltak családi hétvégék, mindig dolgoztam, és mára őszintén sajnálom, hogy nem igazán voltam jelen, mialatt ők felnőttek” – nyilatkozta a színész 2020-ban. Azért Reviczky Gábor nem húzta még be teljesen a kéziféket – most épp a Hadikban láthatod, illetve a Vígszínház színpadán –, azért igyekszik bepótolni a négy unokájával azt, amit a gyerekeivel elszalasztott.

nlc.hu

fotó: origo.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Óriási mulatós éjszakára készül Szentes

cs3_szerk2

Ismét Szegeden tart előadást a csongrádi természetfotós

cs3_szerk2

Premier a Jókai Színházban és baráti üdvözlet Szentesről 

cs3_szerk2

Elkezdődött a szentesi Péter Pál Polgárház belső rekonstrukciója

cs3_szerk2

Csongrádon és Szentesen is készülnek a magyar kultúra napjára

cs3_szerk2

“Gyere kislány igyunk valamit…” – Szentesre érkezik az X-Faktor győztese

cs3_szerk2

Megjelent a csongrádi Tóth Tamara legújabb könyve

cs3_szerk2

A rendszerváltás korába helyezik át Mikszáth művét a Békéscsabai Jókai Színház új bemutatójában

cs3_szerk2

A bitcoin történelmi csúcson, 89 ezer dollár fölött

cs3_szerk2