Sport

Dánia lesz a magyarok ellenfele a negyeddöntőben

A címvédő Dánia lesz a magyar férfi kézilabda-válogatott ellenfele a szerdai, stockholmi negyeddöntőben az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

A balátlövő Ligetvári Patrik hasonlata szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott a negyeddöntőbe jutással már megnyerte a jackpotot az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

    “Minden teher lekerült rólunk. Olyan érzésünk van, mintha Las Vegasban megnyertük volna a jackpotot, de a tulajdonos azt mondja, hogy még játsszunk egy kicsit a ház pénzével” – nyilatkozta kedden az MTI-nek a balátlövő.
    A magyarok a kristianstadi csoportkört és a göteborgi középdöntőt is két győzelemmel és egy vereséggel zárták, a szerdai, stockholmi negyeddöntőben pedig a címvédő Dániával találkoznak 18 órától. A legjobb nyolc közé jutásukkal ráadásul kiharcolták az olimpiai selejtezős részvételt is.
    Ligetvári először 2017-ben szerepelt világversenyen, éppen akkor, amikor a világbajnokság nyolcaddöntőjében a magyar csapat óriási meglepetésre 27-25-re legyőzte az olimpiai címvédő Dániát. A skandinávok azóta nem veszítettek vb-mérkőzést, sorozatban 24 győzelemnél és egy döntetlennél tartanak – ezzel beállították Franciaország vb-rekordját -, vagyis megnyerték a 2019-es és a 2021-es tornát.
    “Nagyon meghatározó élmény volt. Emlékszem, az elején még mindenki ellenünk szurkolt, a francia drukkerek is a dánokkal voltak, de az ötvenedik perctől ez az egész megfordult, és a franciák is nekünk szurkoltak, mert látták, mekkora szívvel-lélekkel küzdünk a pályán” – idézte fel a hat évvel ezelőtti találkozót a Veszprém balátlövője.
    Ligetvári ott volt a legutóbbi magyar-dán meccsen is, ami 24-24-es döntetlenre végződött a 2020-as Európa-bajnokság csoportkörében. A játékos felidézte, akkor Malmőben az ellenfél a szurkolói miatt szinte hazai pályán játszhatott, és vélhetően szerdán is ez vár a magyarokra.
    A balátlövő eddig átlagosan csupán 12 percet töltött a pályán mérkőzésenként. Az MTI kérdésére elmondta, előzetesen nem tudta, hogy csak ennyi időt kap majd, de a szövetségi kapitány osztja be a játékidőket, és a döntését mindenkinek el kell fogadnia.
    “Még hosszú a világbajnokság, három mérkőzésünk van hátra, szerintem biztosan lesz olyan, amikor többet leszek a pályán” – vélekedett.
    A magyarok negyeddöntős ellenfelének kiléte hétfő este a Dánia-Egyiptom középdöntő-mérkőzésen derült ki. Bóka Bendegúz úgy fogalmazott, egyik csapatnak sem szurkoltak.
    “A dánokkal szinte minden világversenyen összefutottunk, és bár néhányszor megnehezítettük a dolgukat, de tudjuk, hogy nagyon erős csapatuk van. Ezért én Egyiptommal talán szívesebben találkoztam volna” – nyilatkozott.
    Hangsúlyozta, nem tartanak a skandinávoktól, maximálisan felkészülnek rájuk, sőt ezt már el is kezdték.
    “Úgy vagyunk vele, hogy egy mérkőzésen bármi megtörténhet. Kaptunk egy hatalmas esélyt, amiért kőkeményen megdolgoztunk. Szeretnénk ezzel élni, és nem megállni, hanem mindent kiadni magunkból, nehogy az maradjon bennünk, hogy nem tettünk meg mindent” – magyarázta.
    A magyarok hétfő délelőtt vonattal utaztak Göteborgból a svéd fővárosba, a dánok viszont csak kedden érkeztek. A Balatonfüred balszélsője szerint előny lehet számukra, hogy némileg frissebben tudnak majd belemenni a mérkőzésbe, mert egy kicsit pihentebbek a dánoknál. Mint elmondta, hétfőn az utazást követően az egész napjuk szabad volt, kedden pedig két edzésük és egy videózásuk van.
    Bóka átlagban csaknem 44 percet töltött a pályán meccsenként, és eddig 27 gólt lőtt. Elmondása szerint fizikálisan és mentálisan is jó állapotban van, de a plusz egy nap neki, és a csapat többi tagjának is nagyon jól esett.

    A negyeddöntő programja (szerda):
Norvégia-Spanyolország, Gdansk 18.00
Dánia-Magyarország, Stockholm 18.00
Svédország-Egyiptom, Stockholm 20.30
Franciaország-Németország, Gdansk 20.30

Stockholm, 2023. január 24. A magyar férfi kézilabda-válogatott edzése egy nappal az olimpiai kvalifikációs világbajnokság negyeddöntője előtt a stockholmi Tele2 Arénában.

A középdöntő utolsó fordulójában, hétfőn Malmőben a dánok végig vezetve 30-25-re nyertek Egyiptom ellen, ezzel ők végeztek a IV. csoport élén.
    Remekül, nagy lendülettel kezdték a dánok (6-2), ezért a Szeged és a Budakalász korábbi játékosa, az egyiptomiak szövetségi kapitányaként dolgozó Roberto García Parrondo már a nyolcadik percben időt kért. Csapatának a döntetlen is elég lett volna a csoportelsőséghez, de a különbség tovább nőtt (12-5). Az első félidő hajrájában egy 4-0-s sorozattal némileg felzárkózott Egyiptom, de így is ötgólos hátrányban volt a szünetben.
    A második felvonás elején megint elhúztak a skandinávok (22-14), akik végig rendkívül magabiztosan és gyorsan kézilabdáztak, így a vártnál is simábban győztek.
    A dánoknak ez volt sorozatban a 25. veretlen vb-meccsük. Amióta 2017. január 17-én a magyar válogatott legyőzte őket az albertville-i nyolcaddöntőben, 24 siker és egy döntetlen a mérlegük, ezzel beállították Franciaország vb-rekordját.

    Eredmények:
    középdöntő, 3. (utolsó) forduló:
    IV. csoport (Malmö): Dánia-Egyiptom 30-25 (17-12)
    korábban:
Horvátország-Bahrein 43-32 (17-16)
Egyesült Államok-Belgium 24-22 (14-12)
    A végeredmény: 1. Dánia 9 pont, 2. Egyiptom 8, 3. Horvátország 7, 4. Bahrein 4, 5. Egyesült Államok 2, 6. Belgium 0

MTI, fotók: Kovács Tamás



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Elindult a közönségszavazás a Highlights of Hungary idei jelöltjeire, egy mindszenti sportoló is versenyben van

cs3_szerk2

A szentesi vízilabdázó ikrek együtt nyertek vb-bronzérmet

cs3_szerk2

Nyáron sem pihentek a szentesi táncosok

cs3_szerk2

Vörös Viktor a Szentesi Vízilabda Klub új elnöke – remélhetőleg befejeződnek a klub elleni külső támadások!

cs3_szerk5

39 magyar versenyző a párizsi paralimpián – Hajrá magyarok!

cs3_szerk5

Cseh Tamara birkózó világbajnoki 12. helyezést ért el 

cs3_szerk5

Új tulajdonosa van a Budapest Honvédnak

cs3_szerk2

Letették az esküt a magyar paralimpiai csapat tagjai

cs3_szerk2

Kialudt a láng, véget ért a XXXIII. nyári olimpia

cs3_szerk2