Kult

Tihanyi Zoé – „AKI5A” – önkifejezés képekben

Tihanyi Zoé az „AKI5A” művésznevet használja, és pár éve még a Pollák Antal Technikum padjait koptatta, ahol nem véletlenül, az évfolyam „Csodabogara” címet is megkapta. Kicsi kora óta imádott rajzolni, és különféle technikákat kipróbálni. Valóban sokrétű az érdeklődése, de a művészetek iránti vonzalma, mindig is jelen volt a mindennapjaiban. A középiskola befejezése után, inkább csak hobbiként készített képeket, majd egyre komolyabbá vált ez a szenvedély. A technika meghatározása nem igazán egyértelmű, hiszen festéket és akril filcet használ a képei megjelenítéséhez. Idővel ez lett a meghatározó, amely a festett grafika elnevezésnek felel meg. Ezek az anyagok nagyon könnyen keverhetőek egymással. A különleges képek színekben és megjelenésükben is egyediek. Emberközpontú, mivel érzelmeket érzelmi állapotokat jelenít meg a színeken és formákon keresztül. Nemcsak saját tapasztalatok, átélt érzelmi állapotok jelennek meg a vásznon, hanem a Zoé környezetében élő emberek lelki megnyilvánulásai vagy érzelmi reakciói, amelyek szintén sok inspirációt adnak. 

  • Alig múltál 20 éves a képeid ennek ellenére komoly tapasztalatokkal rendelkező emberre utalnak.

„Igen. Valóban sok érzelmi vívódáson, önmagam keresésén és sok mondhatjuk úgy, hogy negatív eseményen estem át, amelyeket a képeimen keresztül úgy érzem, jól le tudok vetíteni. Számomra ez önmagam megértése, és valahol a negatív érzelmek egyfajta levezetése. Ez azt jelenti számomra, hogy, az emberi szenvedés megjelenjen valamilyen formában, amit értek akár a fizikai munkára és arra, hogy egyre többször lépjük át a saját határainkat, mert a környezetünk ezt megkívánja. Természetesen nem csak a negatív érzelmek kifejezése a célom, hanem a pozitív érzelmi megnyilvánulások különleges megjelenítése. Nekem ez egyfajta levezetés, önkifejezés.”

  • Mi a célod ezzel a kifejezési móddal, mit szeretnél közvetíteni?

„Egyrészt a saját „én-képem” tudatos keresése, másrészt hogy a képeim érzelmeket közvetítsenek. Aki megnézi, annak a látottak hatására valamilyen gondolat vagy érzelem szabaduljon fel. Éljenek át újra egy pillanatot vagy eseményt amit a képem indít el, vagy rádöbbenjenek egy olyan dologra, ami segíthet megérteni másoknak is önmagukat. Mindezek mellett legyen szórakoztató, izgalmas és ismerjék meg az emberek ezt a fajta önkifejezési módot”.

  • Több elképzelésed is van a jövőt illetően, vagy ezt a vonalat viszed tovább?

„Természetesen sosem nyugszom meg, mindig van egy új ötlet, de hát ez is a cél, hogy folyamatosan fejlődjek, mindig legyen újdonság és a kiállításaim ne csak látványosak, hanem mozgalmasak érdekesek legyenek”.

  • Úgy tűnik már több új ötleted is van, hiszen jövőre is lesznek kiállításaid.

„Valóban, már készülök a következőre. A Szentesen megrendezett kiállítás amely a „Hol van az én” címet kapta, nagyon jól sikerült és nagyon sokan voltak kíváncsiak a képeimre. Ami meglepő volt, hogy szinte minden korosztályból voltak látogatók. Igen a jövő év. Már nagyon várom és készülök rá. Több Dj-vel együttműködve, úgy lesz kitalálva egy zenei szett, hogy a képeim hangulatát visszaadja, azaz egy úgynevezett vetített vizuál lesz. Szerintem ez nagyon újszerű és érdekes is, úgyhogy folynak az előkészületek sokat dolgozom és nagyon várom már. Fontosnak tartom, hogy minél több érzelmet tudjak közvetíteni, ami megmozgatja az embereket. A hagyományos kiállításokon, érzelmeket fordítottam képekbe, most pedig zenéket képekre. Remélem, mindenki megtalálja majd egy kicsit önmagát, hiszen szerintem ez nem csak az én célom, hanem mindenkié, aki teljes életet szeretne élni. Én úgy érzem egy kicsit segítek ebben, ami számomra a legnagyobb ajándék.”

TG

TG

- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szentesen tartja A revizor előbemutatóját a Békéscsabai Jókai Színház

cs3_admin

A Puskás Arénában ad koncertet a Depeche Mode 2023-ban

cs3_admin

Assisi Szent Ferenc az állatok védőszentje

cs3_admin

Ebgondolat – az Állatok Világnapja, október 4.

cs3_admin

A magyar népmese napja

cs3_admin

Élőszereplős Eragon-sorozatot készít a Disney

cs3_admin

Öt japán srác a rock trónján

cs3_admin

Július végén kezdődik a Dűne 2 forgatása Magyarországon

cs3_admin

Tüzes nyár a Spiral Flames-el

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább