Belföld

Módosulnak a gazdaságátadás és a földszerzés szabályai

Plow the earth

A gazdaságátadás folyamatát megkönnyítő új törvény mellett január elsejétől törvénymódosítás szab határt az osztatlan közös tulajdonban álló területek öröklés miatti további aprózódásának, és újabb változások akadályozzák a spekulatív célú ügyleteket a földszerzésben – egyebek mellett erre hívja fel a figyelmet az Agroinform.hu.

    A mezőgazdasági portál összefoglalója szerint jelentősen előmozdíthatja a generációváltást a január 1-jén hatályba lépő gazdaságátadási törvény, az érintett gazdálkodók ugyanis ezentúl egyetlen szerződésben, számos adminisztrációs és adózási könnyítéssel tudják a gazdaság átadását végrehajtani. Az új törvény alapján megkötött szerződés alapvetően a föld és ingóságok átadását, a jogutódlás rendjét, az engedélyek, szerződések, támogatások átadását teszi lehetővé, emellett szabályozzák benne az együttműködés lehetőségét is, ami segíti az átadó és az átvevő közös munkáját.
    A magyarországi mezőgazdasági területek közel fele, 2 millió hektár osztatlan közös tulajdonban van. Bár az osztatlan tulajdon megszüntetésének jogszabályi feltételei 2021 óta rendelkezésre állnak, az öröklés miatt tovább zajlik a birtokaprózódás, és újabb osztatlan közös tulajdonú területek jönnek létre. A probléma kezelése érdekében január 1-jén törvénymódosítás lép életbe, ami a törvényes örökléssel érintett termőföld tulajdonjogi rendezésének lehetőségét öt évre korlátozza. A határidő túllépése esetén kényszerértékesítésre kerül sor – ismertette a szakportál.
    Számos változás lép életbe a földszerzéssel kapcsolatos ügyletek kapcsán is, amelyek elsődleges célja a spekulatív célú adásvételek kiküszöbölése – jelezte az Agroinform.hu.
    Január 1-jétől a növényvédőszeres kezelésekről minden termelőnek nyilvántartást (permetezési naplót) kell vezetni a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) erre kijelölt elektronikus felületén. A 10 hektárnál nagyobb területen gazdálkodóknak a szántóföldi kultúrákban végzett rovarölőszeres kezeléseikről a nyilvántartást naprakészen kell vezetniük. Minden más esetben éves adatszolgáltatást ír elő a rendelet, az előző évben elvégzett kezelések adatait január 31-ig kell felvezetni a Nébih e-GN rendszerébe.
    Az Agroinform.hu közölte: a közös uniós agrárpolitika (KAP) stratégiai tervének elfogadása után bizonyossá vált, hogy a magyar gazdálkodók ebből a forrásból 2023-2027 között 8,4 milliárd eurós (mintegy 3400 milliárd forintos) támogatási és pályázati összeghez juthatnak a következő években, bár a részletszabályok csak a következő hónapokban derülnek ki.
    A dokumentum szerint 2023-tól az eddigiekhez képest nagyobb hangsúlyt kap egyebek mellett a generációváltás ösztönzése, a kis és közepes gazdaságok támogatása, valamint a környezeti fenntarthatóság szempontjából előnyösebb gazdálkodói gyakorlatok alkalmazásának elősegítése – jelezte összefoglalójában a portál.

MTI

A kiemelt kép illusztráció/Envato Elements



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Újabb közbeszerzési megbízást kapott az osztrák Swietelsky, ezúttal a Liszt Ferenc repülőtéren

cs3-szerkeszto

Itt vannak a kijózanító számok: leállt a magyar gazdaság! 

cs3-szerkeszto

Jó hír a mezőgazdaságnak: sokat javult a talaj nedvessége

cs3-szerkeszto

Francia lap: Csányi Sándor lehet a FIFA következő elnöke

cs3-szerkeszto

SPAR-igazgató: „A Tisza-kormánnyal kapcsolatoskorábbi eufória alaptalannak bizonyult”

cs3-szerkeszto

Schiffer András és több tucat jogász tiltakozik a politikai koncepciós perek miatt

cs3-szerkeszto

Ipari termelői árak: riasztó adatot közölt a KSH, egyre gyorsabban emelkednek az árak – az energiaiparban egészen elképesztő a drágulás

cs3-szerkeszto

Eltűnt a Tisza-közeli egyesület pénzügyi beszámolója, korábban több mint százmillió forint támogatást kapott

cs3-szerkeszto

Ennek nem örülnek az autósok: kilőtt a dízel ára

cs3-szerkeszto