Térség

A személykocsi vezetője életét vesztette, amikor kisteherautóval ütközött Kecskemét mellett

Budapest felől haladt a kisteherautó, amikor az előtte lévő román rendszámú személykocsi meg akart fordulni a dupla záróvonal ellenére, ekkor ütköztek össze. Az ütközéstől a kisteherautó az út szélére sodródott, míg a személykocsi az út közepén állt meg. Információnk szerint a személygépkocsiban ülő sofőrt a tűzoltók feszítővágó segítségével emelték ki, de életét már a kiérkező mentők sem nem tudták megmenteni.

A kocsiban ülő másik két személyt és a kisteherautó vezetőjét a mentők kórházba szállították. A baleset miatt az 5-ös főút ezen szakaszát a helyszínelés és a mentés idejére lezárták.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Biztonságosak a játszóterek a vármegyében – eddig nem tárt fel szabálytalanságot a fogyasztóvédelmi hatóság

cs3-szerkeszto

Leköszön a vármegyei agrárkamara elnöke – törvénymódosítás miatt távozik Szél István

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: Nem hagyhatjuk szó nélkül, ami a Magyar Falu Program idei forráselosztásánál történt!

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence elintézte: egy forintot sem kapnak a választókerület települései a Magyar Falu Programból

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence is megszavazta a jogállam lebontását

cs3-szerkeszto

Idén is Idén is elindul a Magyarok Kenyere Program, Csongrádon, Derekegyházon és Szegváron is várják a felajánlásokat

cs3-szerkeszto

Már a fészkek pereméről figyelik a világot a kisgólyák térségünkben

cs3-szerkeszto

Összefogott a térség: tanszereket és óvodai ágyneműket gyűjtenek a rászoruló gyermekeknek

cs3-szerkeszto

A vármegyénkben prostituáltakat futtató nő ellen indult eljárás

cs3-szerkeszto