Csongrád

2023. januárjában indulhat a duális képzés Csongrádon az Alföldi Agrárszakképzési Centrumban

2022. októberében tartotta meg alakuló ülését az Alföldi Agrár Ágazati Képzőközpont Nonprofit Kft.

Dr. Kalmár Éva ügyvezető beszámolt róla, hogy november első napjaiban a cég bejegyzésre került, amely az előkészületi szakasz egyik fontos része. A továbbiakban folyamatos a további fázisok szervezése, és összehangolása. Az új duális képzési forma viszonylag sok ágazatot érint, amelyek közül a mezőgazdaság és az erdészet a meghatározó, de a további területek, mint a turizmus a vendéglátás és az élelmiszeripar is a képzési területek fontos része.

Dr. Horváth József főigazgató a közeli és távoli célokkal kapcsolatban elmondta, hogy a megnövekedett felhasználói igény tekintetében egy olyan képzési központ megvalósítása a cél, amelyben a tanulók az elméleti képzés mellett éles élethelyzetben tudják elsajátítani az adott tudásanyagot a duális képzés keretein belül. Ennek köszönhetően, megfelelő gyakorlati tapasztalattal is rendelkeznek majd, amely a további szakmai előmenetel egyik fontos részét képezi a tanulók munkavállalása szempontjából. A képzés e formája lehetővé teszi, hogy a diákok betekintést nyerjenek egy-egy cég munkafolyamataiba, és ennek alapján szerezzenek közvetett módon tapasztalatokat. A fejlett technológiai folyamatok megismertetése és elsajátítása mellett a megfelelő munka- és szakmai tapasztalat szintén a kijelölt célok egyike.  Az is a célkitűzések között szerepel, hogy a tanulók mellett az oktatók is közelebbi kapcsolatot alakítsanak ki az innovatív vállalatokkal, legyen lehetőségük közelebbről megismerni az adott szakterületet.

Az oktatás és az oktatók tekintetében a szervezési feladatok egyikét képezi a közeli jövőben, hogy a közismereti, szakmai, elméleti és gyakorlati oktatás együttesen valósuljon meg mindazok számára, akik részt vesznek és azok számára is, akik esetlegesen nem a duális képzés részesei. A tanműhelyekben és tangazdaságokban lehetőség nyílik arra, hogy az oktatók a technológiák olyan szintű tanulási formáját mutassák be, amely nem az intézményi keretek között zajlik. Az Alföldi Agrárszakképzési Centrum ezt a folyamatot segíti majd. Jelenleg jóváhagyásra vár az oktatás intézményi és vállalati részről megjelenő oktatást összehangoló, oktatói továbbképzési program.

A cégek összeválogatása oly módon történik, hogy területileg és szakmailag is igazodjanak egymáshoz. A tanulói igény tekintetében a 2020 óta működő Szakképzési Centrum közel 2 éves tapasztalattal rendelkezik ezen a téren, de szembe kellett nézni ezen időszak alatt több olyan tényezővel is, amely új megítélésbe helyezte az oktatás folyamatát. A digitális oktatás előtérbe helyezése a vírus helyzet miatt lényeges változásokat idézett elő, viszont az agrárium stratégiai fontossága nagyon hangsúlyos lett. Az élelmiszerek előállításának folyamata továbbra is kiemelt feladat maradt.

Az aszályos nyári időszak is komoly kihívás elé állította az ágazat szakértőit. Ez az ágazat a nehézségek tekintetében mégis egyre nagyobb szerepet kap. Ennek függvényében a jelentkezők száma évről-évre növekedő tendenciát mutat, ezért a duális képzésre egyre nagyobb igény mutatkozik. A vállalatok, cégek tekintetében az a tapasztalat, hogy megnőtt az igény az olyan fiatal szakemberek iránt, akik számára a munkakezdés nem okoz kezdeti nehézséget.

A főigazgató úr elmondása alapján vállalati partnereik a jövőben is az együttműködésről biztosították a központot, amely partnerek teljes mértékben megfelelnek az új elvárásoknak. Az ügyvezető asszony kihangsúlyozta, hogy az Alföldi Agrár Ágazati Képzőközpont és az Alföldi Agrárszakképzési Centrum szoros együttműködésben végzik az eléjük kitűzött feladatok megvalósítását, hogy a 2023. januárjában induló duális képzési forma, egy rugalmasan működő, fejlett technológiákat bemutató modern elvárásoknak megfelelő képzési anyaggal és oktatókkal tudja fogadni a jövő szakembereit.

T.G.

A fotók az Alföldi Agrár Ágazati Képzőközpont Nonprofit Kft. alakuló ülésén készültek.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szerdától megindulhat a forgalom a csongrádi pontonhídon

cs3_szerk2

5,3 milliárd forintból újul meg a villamosenergia-hálózat Csongrád és Szentes között

cs3_szerk2

Új fejlesztések indulnak Csongrádon

cs3_szerk2

Farkas Sándor: Csongrád a következő években is tovább fejlődik!

cs3_szerk2

Az Apostol szórakoztatja a csongrádi időseket

cs3_szerk2

Mintegy 500 köbméternyi építési törmeléket tároltak Csongrádon jogellenesen

cs3_szerk2

Megalakult az új csongrádi képviselő-testület

cs3_szerk2

László Imre Emléknapra várják az érdeklődőket Csongrádon

cs3_szerk2

Zöldebb közterületeket alakítanak ki Csongrádon, Szentesen és két vajdasági településen

cs3_szerk2