Csongrád

Mindenki dobogón – a csongrádi Új Bárka KTOF Országos 2. csapatban

A Turul-Kupa volt az évadzáró versenye az Amatőr Kerékpáros Szövetségnek, melyet immár XXXII. éve, Tatabányán és környékén rendeztek. Az idén szép októberi, napos időt fogtak ki a Körös-toroki Oxigénfalók ifjú biciklistái, akik mindannyian a 30km-en indultak. Giricz Gábriel Mountain Bike 1-es kategóriában olyan sikeresen küzdötte le az emelkedőkkel tarkított távot, hogy aranyérmes lett. Legkisebb öccse, Joel pedig ugyanitt a 3. helyet szerezte meg. Benjámin országúti kerékpárral versenyzett, az U13-as korosztály ezüstérmeseként végzett. Abigél szintén országútizott – mint később kiderült, a legnehezebb, a Turul-emlékműhöz felvezető úton a helyi szervező senior győztes leányával egymást biztatva – végül a dobogó harmadik fokára állhatott fel WU15 kategóriában.

A 2022. évben rendezett versenyek összesített eredményei alapján az Amatőr Kerékpáros Egyesületek Szövetsége megtartotta díjátadó ünnepségét is. Ketten is magukra ölthették a Magyar Kerékpáros Amatőr Bajnokoknak járó felsőt az Oxigénfalók közül, átvéve a további kupákat, díjakat.

Ugyanis Giricz Benjámin (U13) és Giricz Abigél (WU15) egyaránt bajnoki bronzérmesek is lettek az éves összesített pontszámok alapján.

De ezzel nem ért véget a csongrádiak díjazása, hiszen az egyesületek versenyében az Új Bárka Egyesület Körös-toroki Oxigénfalók Csapata Országos 2. helyen végzett az utánpótlás kategóriában. A méretes serleghez pedig – ahogy bemondták – hozzájárult Giricz Balázs (U17) eredménye is, aki most technikai problémák miatt nem versenyzett.

A Tatabányai Kerékpáros és Triatlon Klub ismét egy kiváló hangulatú versenyt bonyolított, példás vendégszeretettel, amit a tészta-party mellett a régi támogató cukrászda süteményei és a bajnokoknak járó torták tettek még emlékezetesebbé.

Természetesen nem maradt el a Turul-emlékmű, s a közeli barlang megtekintése sem, ahova a város a kiépített bográcsozó, pihenő helyekkel, túra-ösvényekkel rengeteg embert vonzott a szurkolókon kívül.

Az Oxigénfalók támogatói Csongrád városa mellett most a Kovács- és a Szin család, valamint Giricz Dávid voltak.

Bővebb kép- és videóanyagért a htttp://www.ktof.team oldalra érdemes ellátogatni.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Pünkösdi evezőcsaták a Kis-Tiszán, ahol 14. alkalommal rendezték meg a csongrádi sárkányhajó versenyt

cs3-szerkeszto

Átadták Csongrádon a jó tanuló–jó sportoló díjakat

cs3-szerkeszto

Harminc éve a közös éneklés öröméért, jubileumi koncertet adott a Csongrádi Zenebarátok Kórusa

cs3-szerkeszto

A zene töltötte meg a Szentháromság téri parkot, ahol ismét nagy sikert aratott a TérZenePark Csongrádon

cs3-szerkeszto

A csongrádi Bak Szilvia maximális pontszámmal hódította vissza a vándorserleget mézeskalács alkotásával

cs3-szerkeszto

Segítsünk egy beteg kisfiún és családján!

cs3-szerkeszto

Az ország egyik legkülönlegesebb futóversenye 5. alkalommal hódította meg Csongrádot

cs3-szerkeszto

Országos elismerést nyert a csongrádi Kertbarát Klub

cs3-szerkeszto

Forgalomkorlátozásokra kell számítani a félmaraton miatt Csongrádon

cs3-szerkeszto