Csongrád

Kedden újranyit a csongrádi fürdő

Október 25-én, kedden újranyit a Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda.

Szeptember 19-én kezdődött egy három napig tartó hálózatfertőtlenítés a fürdőben, azonban nem tudtak újranyitni a negyedik napon, mert a gépházban egy szivattyú szűrőfedele meghibásodott, így a gépészeti térben lévő szivattyúk víz alá kerültek.

Emiatt viszont a medencék működtetését, a létesítmény fűtését, valamint a használati melegvízellátást nem lehetett biztosítani. Akkor még úgy tűnt, hogy szeptember 30-ig befejezik a munkákat, de ez elhúzódott egy kicsit.
Az újranyitást követően rövidítenek a korábban megszokott nyitvatartási időn, de a gyógyfürdő, valamint a szauna továbbra is a hét minden egyes napján nyitva lesz. A fürdő hétfőtől csütörtökig 10 és 18 óra között, péntektől vasárnapig 10 és 20 óra között várja a vendégeket.

A szauna délutánonként üzemel. Hétfőtől csütörtökig 15 óra és 17:30 között, pénteken 15 óra és 19:30 között, a hétvége két napján pedig 14 óra és 19:30 között.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Újabb ajándékokkal gazdagodhat Csongrád – ismét a városba látogatott a Babamúzeum adományozója

cs3-szerkeszto

Közel 112 millió forintos fejlesztés: a szentesi és csongrádi gyógypedagógiai intézmények is korszerű eszközökkel gazdagodtak

cs3-szerkeszto

Akár 100 ezer forintos támogatást is kaphatnak a csongrádi családok – mutatjuk, kik pályázhatnak!

cs3-szerkeszto

Jó hír az autósoknak: feloldották a súlykorlátozást a csongrádi pontonhídon!

cs3-szerkeszto

Figyelem, autósok! Változik a forgalmi rend és a temetők nyitvatartása Csongrádon

cs3-szerkeszto

Büntetőeljárás indult Bárkányi Bence tiszás országgyűlési képviselő kabinetfőnöke ellen

cs3-szerkeszto

Új járda épül a csongrádi Gézengúz Óvodánál, és a kerékpártárolót is lecserélik!

cs3-szerkeszto

Fellökött egy motorost, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott Csongrádon – vádat emeltek az autós ellen

cs3-szerkeszto

Két évig tartó távvezeték-építés kezdődik, Csongrádon kártérítés is járhat az érintett földtulajdonosoknak

cs3-szerkeszto