Kult

Assisi Szent Ferenc az állatok védőszentje

Ő volt az, aki már a 13. században felhívta a figyelmet arra, hogy mindent ami körülvesz bennünket szeretnünk kell, függetlenül attól, hogy élő vagy élettelen dologról van szó. 1931-ben kezdtek el azzal foglalkozni, hogy nagyobb figyelmet kell szentelnünk az állatoknak, hiszen sok faj kihalt, és a meglévők közül többek védelmet igényelnek, így fontos lenne egy olyan nap, amelyen a világ az állatokat ünnepli.

Már egészen kicsi korban az állatok szeretetére, tiszteletére és védelmére tanítjuk a gyerekeket, amelyhez a felnőttek szolgáltatják a megfelelő mintát és példát. Egy környezetvédelmi konferencián merült fel ennek a napnak a gondolata Firenzében. A dátum, október 4 Assisi Szent Ferenc emléknapja és egyben az állatok világnapja is lett, amely angol megfelelője a Word Animal Day. A célokat több pontban fogalmazták meg, amelyek egyértelműen az állatok védelmét szolgálják. Ilyen többek között az is, hogy az állatok nem tudnak beszélni, és teljes mértékben kiszolgáltatottak az embereknek.

A háziállatok is az ember felelősségét képezik, de a vadon élő állatokat is óvnunk kell. Az állatok közül több faj terápiás jelleggel is segíti az embereket, mindezek mellett boldogabbá teljesebbé teszik az életünket, családtagként vannak jelen a mindennapjainkban. Kiemelt cél a veszélyeztetett fajok védelme, amelyeket már jogszabályok is védenek, lelassítva ezzel a kihalásukat. Az egyik legfontosabb elv, hogy nem csak az állatvédők feladata a fajok védelme, hanem minden emberi lénynek kortól függetlenül. Az életterük egyre szűkül, ezért erre is kiemelten kell figyelni. A természetes környezetben élő állatok életminőségének javítása is az ember feladata lett, hiszen az élőhelyük beépítésével jelentős területek kerülnek lecsatolásra. Több magánszemély fogad jelképesen örökbe állatokat, amelyekről élelemmel vagy más módon gondoskodnak.

Ez mind követendő példa, de még ennek ellenére is nagyon sok kóbor állatot látunk nap mint nap és a menhelyek is folyamatosan fogadják az elárvult állatokat. Mindenki felelősséggel tartozik az állatok iránt akkor is, ha nem tart háziállatot, hiszen a szemetelés, az eldobált maradékok mind mérgezik és veszélyeztetik őket. Az ember és állat közötti barátság évezredes, amit nem csak megőrizni, hanem ápolni és erősíteni kell. A felelős állattartás a haszonállatok esetében is nagyon fontos, amelynek érdekében több szervezet is működik hazánkban és a világ számos táján. Egyre nagyobb hangsúlyt kap napjainkban az állatvédelem, ami minden ember számára alapvető értékké kell hogy váljon. Ne csak szeressük, hanem óvjuk, védjük és gondoskodjunk is ezekről az élőlényekről, hiszen ők is ennek a bolygónak a lakói, és mi emberek felelősséggel tartozunk feléjük. 

TG, fotó: Assisi Szent Ferenc Bazilika – Wikipedia



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Több mint két hónapon át kínál minden este programot a Szarvasi VíziSzínház

Szabó Viktor

Jubileumi évadára készül a mórahalmi Patkó Lovas és Szabadtéri Színház

Szabó Viktor

Benedek Miklóst választották a nemzet színészévé

Szabó Viktor

Csongrádi szobrász alkotását avatta fel a Magyar Országgyűlés alelnöke

Szabó Viktor

Tizenkét bemutatót tervez a 2023/2024-es évadban a Békéscsabai Jókai Színház

tk_arpad

A költészet napja – Petőfi-emlékérméket bocsátott ki az MNB

cs3_admin

Az osztály bohócából a Nemzet Művésze – Reviczky Gábor 74 éves

Pászti Dániel

Oscar-díj – A Minden, mindenhol, mindenkor nyerte a legjobb film díját

cs3_admin

A Guns ’N’ Roses 17 év után visszatér Budapestre

Pászti Dániel