Ópusztaszer

Szobori búcsú és tematikusnap az ópusztaszeri Emlékparkban

Szeptember 4-én, vasárnap az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark egyik legfontosabb ünnepére, a Szobori búcsúra várják a látogatókat. Egész nap változatos programok: szentmise, néptánc, népzene, kocsikázás, honfoglalás-kori lovasbemutató, játszóház és bábelőadások színesítik a rendezvényt. A Gátőrház környékén, a tematikusnap keretében megismerkedhetnek többek között a népi halászattal, a fokgazdálkodással vagy a halászati eszközökkel.

A 11:00 órakor kezdődő szentmise keretein belül kerül átadásra az idei esztendőben is az Emlékpark saját alapítású kitüntetése, a Szer Üzenete-díj. A monostorásatások során itt fellelt íjas ezüst pecsétgyűrű másolatát olyan keresztény embereknek szánjuk, akik képesek közösséget teremteni és példamutató életükkel segítenek Ópusztaszer üzenetét – hit, megmaradás, hűség, hazaszeretet – mind több emberhez eljuttatni.

Szobori búcsú
2022. szeptember 4.
Program

10:00-10:30      Vendégváró muzsika a Nyenyere Egylet és a Por Zenekar közreműködésévelSzeri Kávézó előtti terület/ Kunpár

11:00               Ünnepi szentmise és Szer Üzenete-díj átadása a Harmónia Egyesület közreműködésével
Celebrálja: Antal Imre atya Szer monostora


13:00
               Barboncás Társulat bábelőadása – Skanzen/ Csongrádi halászház

14:00               Honfoglalás-kori lovasbemutató – Lovaspálya

15:00               Barboncás Társulat bábelőadása – Skanzen/ Csongrádi halászház

Egész nap:     

Emlékpark területe:
Búcsújárás lovaskocsikkal

Nomád Park:
X. századi tevékenységek: íjásztatás, nemezelés

Skanzen:
Kézműves tevékenységek – Szeged-alsóvárosi porta
Autentikus tekerő muzsika a Dél-Alföldről a Nyenyere Egylet közreműködésével – Skanzen területe
Magyar népzene a Por Zenekarral – Skanzen területe
Interaktív néptánc a Gyöprugi táncosaival – Skanzen területe
Mesekert Interaktív játszóház – Iparos műhely mellett
Kemencében sütés – Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör

Puszta Háza:  „Puskás József – Pixelbe zárt Dél-Alföld” c. fotókiállítása
Év madara totó
Ásványkiállítás – részlet Fábián Tamás ásványgyűjteményéből

Szeri Gyógynövényház és kert:
Gyógynövényből készült teák kóstolója és ismertetője

Látogatóközpont:
„Rákóczi nyomában” c. kiállítás – Aula
Szer története és Magyarország történelme 3D-ben (filmvetítés) – Vetítőterem„A szegedi halasbicska és a késesmesterség” c. kiállítás– Hungarikum tárház

Rotunda:
„Szerét ejtették” c.Emlékparktörténeti kiállítás„A szegedi paprika gyártásának története” c. kiállítás Legyen Ön Árpád vezér! – „Multimédiás játszótér”Keresse meg Gárdonyi Géza üzenetét! – „Ilyet nem látott a Kárpát…”Álljon Ön is végvári katonának! – „Vár állott, most kőhalom”A legkisebb a legnagyobb? – „Kincsek a földből”
Csongrád-Csanád Megyei Vadászati Múzeum és Emlékhely

A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják!
Felhívjuk Látogatóink figyelmét, hogy a lovas programok megtartása időjárásfüggő! 

Fontos tudnivalók

Belépőjegyek:

Szeptember 4-én a rendezvény programjai (kivéve: filmvetítés, lovasbemutató), valamint a PARK BELÉPŐ jegytípus által kínált látnivalók, szolgáltatások ingyenesek.

Fizetős szolgáltatások:

Feszty-körkép megtekintése: 2000 Ft/fő

Szer története és Magyarország történelme 3D-ben (filmvetítés): 800 Ft/fő

Lovasbemutató: 1200 Ft/fő (diák, nyugdíjas), 1400 Ft/fő (felnőtt)

Nyitvatartás:
Az Emlékpark nyári nyitvatartási idő szerint 10:00-18:00 között várja látogatóit. A pénztárak 9:00 órakor nyitnak.

Bővebb információ: Kodácz Csengele marketing vezető 30/603-9013



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Megnyitja kapuit az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark

Szabó Viktor

Újabb baleset: árokba borult egy személyautó Baks és Ópusztaszer között

Szabó Viktor

Közintézményekből lopott a 28 éves férfi Ópusztaszeren

Szabó Viktor

Elkészült az energetikai fejlesztés az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban

Szabó Viktor

Az ópusztaszeri Bozsó Zoltán ismét az ország legjobb sportfavágója

Szabó Viktor

A Szobori búcsúra várják az érdeklődőket szeptember elején

Szabó Viktor

Átadták a Csongrád-Csanád Vármegye Díjakat

Szabó Viktor

Befejeződött a Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda ópusztaszeri telephelyének korszerűsítése

Szabó Viktor

Elemlámpát előkeresni, idén is megrendezik a Kistelek-Ópusztaszer Éjszakai Gyalogtúrát

Szabó Viktor