Belföld

Madárinfluenza – Csongrád-Csanád megyében is feloldották a védőkörzeteket

Hens in field organic farm. Free range chickens on a lawn

Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyében június eleje óta nem volt újabb madárinfluenza-kitörés, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta az összes védőkörzetet – közölte a hivatal hétfőn honlapján.

    Mint írják, e három megyében azért kerülhetett sor a védőkörzetek feloldására, mert a legutolsó érintett gazdaság előzetes fertőtlenítése óta eltelt a minimálisan előírt 21 nap.
    A korábban védőkörzettel érintett területekre mostantól a megfigyelési körzet előírásai vonatkoznak. A baromfik továbbra is csak vágóhídra szállíthatók azonnali vágásra a hatóság külön engedélyével és kedvező laboratóriumi eredménnyel.
    Amennyiben a járványügyi helyzet kedvezően alakul, a megfigyelési körzetek legkorábban július 3-tól feloldhatók. A betelepítések csak ezt követően indulhatnak meg.
    Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében továbbra is fennmaradnak a védő- és megfigyelési körzetek. Ezeken a területeken a védőkörzetek legkorábban július elején, a megfigyelési körzetek július közepén oldhatók fel.
    A Nébih felhívja a figyelmet, hogy a járványügyi előírások betartására a járvány felszámolása után is kiemelt figyelmet kell fordítani, hiszen a cél egy újabb járvány kitörésének megelőzése. Éppen ezért a kötelező zárt tartás továbbra is érvényben marad a magaskockázatú megyékben, ahogyan a kötelezően előírt szállítás előtti tamponvizsgálatok is – közölték.

MTI, fotó: EE



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: a legtöbb helyen helyreállították az áramszolgáltatást

cs3_szerk2

Amit Magyar Péter most összehozott, az abszolút mélypont

cs3_szerk2

Orbán Viktor: Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Kapu Tibor: egy csoda részese vagyok

cs3_szerk2

Nagy István: a magyar kormány nem nézi tétlenül a kialakult aszályhelyzetet

cs3_szerk2

Gulyás Gergely: az Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

cs3_szerk2

Orbán Viktor hatalmas bejelentést tett: a kedvezmény bárhol, bárkinek elérhető lesz!

cs3_szerk2

Szeptembertől és januártól tovább emelkedik a szentesi és csongrádi tanárok és az óvónők bére

cs3_szerk2

Július 1-től másfélszeresére emelkedik a családi adókedvezmény összege, érdemes ellenőrizni az adóelőleg-nyilatkozatot

cs3_szerk2