Vélemény

Moderari: State Department

Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériuma idén áprilisban készített emberi jogi jelentést. Magyarországgal szemben a szokásos, az EU dokumentumaiból untig ismert megállapításokat sorolták fel, kilenc pontba szedve:

  1. A hatalom igyekszik beleszólni a bírói függetlenségbe, próbálja csökkenteni azt.

Ez a megállapítás – főleg így, konkrétumok nélkül – csak üres lózung.

Nem tudom, hogy – szerintük – mégis miben áll ez az igyekezet. Mert a bíróságok működésével kapcsolatban az elmúlt hónapokban, években gyakorlatilag semmi nem történt.

Az Országgyűlés jogot alkot, a bíróság pedig minden külső befolyástól mentesen alkalmazza, értelmezi a jogot, és dönt az elé kerülő jogvitákban. A végrehajtó hatalom, a kormány pedig nem avatkozik a bíróságok munkájába.

Vannak döntések, amelyek tetszenek a kormányzati pozícióban lévő politikai erőknek, és vannak, amelyek nem.

A független bíróságok esetén így szokott ez lenni.

  1. Önkényes, illetve törvénytelen beleavatkozás a magánszférába, ideértve, hogy kémprogram segítségével oknyomozó újságírókat, ellenzéki politikusokat, üzletembereket figyeltek meg.

A Pegazus hátáról úgy tűnik az amerikai Külügyminisztériumban is nehéz leszállni.

Magyarországon az ügyészség vizsgálata a kémszoftver alkalmazásával kapcsolatban a napokban zárult le: a törvénytelen megfigyelés vádjaira nem volt semmilyen bizonyíték, senkit sem figyeltek meg törvénytelenül.

Lehet, hogy Nixon elnököt egy ilyen üggyel meg lehetett buktatni, de az ő esetén voltak bizonyítékok, ha jól emlékszem.

  1. A szólásszabadság és a sajtó önállóságának korlátozása, aminek része, hogy büntetés jár azért, ha valaki „elferdíti az igazságot, vagy riogat”.

Nos, a hazudozás, a pánikkeltés valóban tilos, nyilvánvaló veszélyessége okán.  Egyébként nem csak a törvény tiltja, de erkölcsileg is elítélendő ez Magyarországon legalább ezer éve.

Amerikában ez nem így van?

  1. A Klubrádió analóg hullámsávjának megvonása.

A Klubrádió hullámsávját nem vette el senki, egyszerűen lejárt az engedélyük. Az hullámsáv használatára kiírt új pályázaton pedig nem ők nyertek.

A Klubrádió ügyével a bíróság foglalkozott. A jogerős ítélet szerint a hullámsávval kapcsolatos döntések jogszerűek.

  1. Immár jogi akadályokba ütközik a melegség bemutatása a médiában.

Ez a megállapítás így nem állja meg a helyét, téves. A homoszexualitás bemutatása nem tilos a médiában.

A gyermeki jogok biztosítása érdekében viszont valóban tilos a tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.

Tudomásom szerint az Amerikai Egyesült Államokban egyre több szövetségi állam vezetett be hasonló szabályozást.

És igen jól van ez így.

  1. A menedékkérők ki vannak téve annak, hogy rövid úton kizsuppolják őket az országból.

Ez így, ebben a formában ismét csak egy vaskos tévedés. Az ukrán háború elől menekülők közül majd 800.000 fő lépett Magyarország földjére. Az állam és a civil szervezetek a lakossággal összefogva, erőn felül segítik őket.

A papírok nélkül, a déli határzáron áttörő/átmászó illegális migránsok viszont valóban számíthatnak a gyors visszafordításra.

Jut eszembe: az illegális határátlépőket az USA-ban már nem toloncolják ki?

  1. Az államhatalom korrupció révén juttat előnyöket bizonyos gazdasági szereplőknek.

Mire gondolt a szerző?

Arra talán, hogy a Magyarországra települő amerikai, és nyugat-európai cégek nagy adókedvezményeket, és beruházási támogatásokat kapnak a magyar államtól?

Esetleg arra, amikor a magyar tulajdonú cégek kapnak ugyanilyen támogatásokat?

Szerintem mindkettő rendben van. Ezeknek a támogatásoknak köszönhető, hogy ma Magyarországon mindenkinek jut munka, aki dolgozni tud és akar.

  1. Politikailag megfélemlítenek, illetve törvényi úton gátolnak bizonyos civil szervezeteket, beleértve, hogy jogi elmarasztalást, illetve bírságot vonhat maga után a migránsok segítése

Nincs itt semmilyen politikai megfélemlítés, és szó sincs arról, hogy „bizonyos civil szervezeteket” törvényi úton „gátolnának a migránsok segítésében”.

A büntető törvénykönyv szerint, aki segít a migránsoknak, hogy a magyar államhatárt illegálisan átlépjék, az bűncselekményt követ el. A szabályozás mindenkivel szemben hatályos, nem csak „bizonyos civil szervezetek” lehetnek elkövetők. Az ezért kiszabott börtönbüntetés viszont valóban gátolja az illegális migráció további segítését.

Megjegyzem, az embercsempészet az Amerikai Egyesült Államokban is bűncselekmény.

  1. Szélsőséges erőszak fenyegeti a romákat és a nemi kisebbségek képviselőit.

Ez konkrétan nem igaz. Sem a romákat, sem más kisebbséget nem fenyeget „szélsőséges erőszak” Magyarországon. Szélsőséges szervezetről sem nagyon tudni. Ha vannak is, hatásuk a társadalom gondolkodására éppen a nullával egyenlő.

Nálunk, ha valaki (akárki) – ne adj’ Isten – hamis pénzzel fizet a boltban, az egy-két hónap múlva már a közérdekű munka büntetésének letöltése közben szedegeti a szemetet valamelyik közparkban. A magyar büntető igazságszolgáltatás ugyanis működik.

Ezért nem térdepelünk. A felebarátunk nyakán sem!

                                                                                                    Moderari

- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szentesi Zöldi László: Pelikánnak mindent szabad

cs3_admin

Moderari: CSEKA, OGPU, NKVD, KGB, FBI

cs3_admin

Hámori Tamás: DK Olga szerint szeptembertől mindnyájan hétszeres árat fizetünk a gázért

cs3_admin

Németh Balázs: Valaki látott amiatt nagyon aggódó uniós/nyugat-európai politikust, hogy nem érkezik a Barátságon kőolaj?

cs3_admin

Moderari: „Én lettem a halál, a világok pusztítója.”

cs3_admin

Kötter Tamás: A baloldali politikusok támogatják, a jobboldali politikusok ellenzik Európa elárasztását idegen kultúrákkal

cs3_admin

Moderari: Uborkaszezon

cs3_admin

Gajdics Ottó: Embernek lenni nehéz…

cs3_admin

Hámori Tamás: Na kérem!

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább