Térség

Öt jármű ütközött két balesetben egymástól néhány száz méterre az M5-ösön

Összesen öt jármű ütközött az M5-ös autópályán Kecskemét határában. A főváros felé haladt a trélert húzó bolgár kisteherautó, amikor nekihajtott az előtte haladó kamionnak, majd egy másik kisteherautóval is ütközött.

A bolgár kisteherautó vezetője kisebb sérüléseket szenvedett, őt a mentők a helyszínen ellátták, a másik két jármű vezetőjének nem esett baja. A baleset miatt több kilométeres kocsisor torlódott fel az M5-ös ezen szakaszán. Ettől a balesettől mintegy 500 méterre pedig egy román kamion hajtott neki az előtte haladó magyar kamion hátuljának, majd a szalagkorlátnak ütközött, de a két sofőr nem sérült meg.

Emiatt újabb torlódás alakult a sztrádán Kecskemét határában, a főváros felé vezető oldalon.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Karácsony előtt 155 kormánytisztviselő adott vért, többek között Szentesen

cs3-szerkeszto

Meggyújtották az első adventi gyertyát térségünk kistelepülésein is

cs3-szerkeszto

Kudarcos előválasztás után kiderült, ki lesz a Tisza jelöltje térségünkben

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence lehet a Tisza Párt “előválasztásának” előre kijelölt győztese

cs3-szerkeszto

Szegeden épül a jövő autóipari központja – a BYD a szentesi és csongrádi dolgozókat is várja

cs3-szerkeszto

Végre, jutott egy kis víz a tájba!

cs3-szerkeszto

Kiderült, mennyivel nőhetnek jövőre a szentesi, csongrádi és kisteleki nyugdíjak

cs3-szerkeszto

Lebukott az interneten álnéven fenyegetőző férfi, vádat emeltek ellene

cs3-szerkeszto

Saját díjat kap Csongrád-Csanád vármegye agráriuma: együttműködési megállapodást kötött a Kormányhivatal és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

cs3-szerkeszto