Térség

Felrobbant és kigyulladt egy kiskőrösi ház

Robbanás történt egy házban Kiskőrösön, az Alkotmány utcában. Az épület egyik fala kidőlt, és kigyulladt a tetőszerkezet.

Elsődleges információk szerint ketten súlyosan megsérültek, értük mentőhelikoptert riasztottak a helyszínre. Úgy tudjuk, egy hivatalosan működtetett pálinkafőző meghibásodása okozhatta a nagyerejű robbanást. A detonációtól kidőlt a ház főfala és kigyulladt a tetőszerkezet is. A kiskőrösi és a kiskunhalasi hivatásos, valamint a kiskőrösi önkéntes tűzoltók oltották el a lángokat a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett. Egy idős szomszéd úgy nyilatkozott, hallotta a robbanást és azonnal sietett segíteni. Addigra a sérültek már az udvaron voltak. Elmondása szerint az 50 év körüli apa súlyosan megégett, míg a vele lévő fia is égési sérüléseket szenvedett. Mivel víz nem volt a közelben, hazaszaladt egy kanna vízért, majd visszatérve azzal locsolta a sérülteket.

Öt mentőautó érkezett a helyszínre, majd az apáért és a fiáért is mentőhelikopter riasztottak. Egyiküket a légi mentők Pécsre, másikat Budapestre szállították.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kettős x-eléssel, tömeges választási jogsértésre buzdítva terjesztenek álhírt a tiszások

cs3-szerkeszto

A hungarikumok nyomában – fiatalok mérik össze tudásukat Ópusztaszeren

cs3-szerkeszto

Szabó István: Amikor külső nyomás ér bennünket, a magyarok mindig összefognak + GALÉRIA!

cs3-szerkeszto

Több útszakasz felújítását is bejelentette Szabó István + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Szarka Antal: megfúrták azt, hogy Szentesnek tiszás jelöltje legyen!

cs3-szerkeszto

Lezárult egy korszak: 28 év után búcsúzik a Parlamenttől Farkas Sándor

cs3-szerkeszto

Figyelmeztet a csengelei önkormányzat: a plakátok rongálása nem csíny, hanem jogsértés!

cs3-szerkeszto

Elhunyt Vincze László, térségünk egykori országgyűlési képviselője

cs3-szerkeszto

Szabó István: Magyarország energiabiztonsága nem képezheti vita tárgyát!

cs3-szerkeszto