Térség

Farkas Sándor átvette megbízólevelét

Farkas Sándor (Fidesz-KDNP) Csongrád-Csanád Megye 3-as számú választókerületének országgyűlési képviselője kedden vette át megbízólevelét a szentesi városházán.

Farkas Sándor ezáltal további 4 évig a Csongrád-Csanád Megye 3. választókerületének az országgyűlési képviselője, aki immár hetedik alkalommal lett képviselő, minden eddiginél több szavazattal. Farkas Sándor 29.582 szavazatot szerzett, amely a szavazatok 54,74 százaléka. A térség 119 szavazóköréből 117 szavazókörben került ki győztesen.

Farkas Sándor Dr. Demeter Attilától, a választási bizottság elnökétől vette át megbízólevelét, majd elmondta, hogy folytatódni fog az a munka, amit az elmúlt ciklusokban elkezdett.

Elmondta, hogy hetedik ciklusát kezdi meg a parlamentben. Ez, valamint a kapott szavazatok nagy száma erős bizalmat és eltökéltséget ad, munkáját folytatni fogja, illetve igyekszik azt még következetesebben a térség érdekeinek képviseletében végezni. Azért fog dolgozni, hogy az ország, benne Csongrád-Csanád megye, és maga a térség az adottságait és lehetőségeit minél jobban kihasználva fejlődjön, minél jobb körülményeket teremtsen a lakosságnak.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Narancs riasztás vasárnapra: heves zivatarok csaphatnak le Szentes, Csongrád és Kistelek környékére

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence köbméterben méri az ingatlanjai méretét

cs3-szerkeszto

Baranyi László: Bármely folyó árad is, az árhullám bizonyos idő után levonul!

cs3-szerkeszto

Igazi strandidő jön: közel 30 fok és napsütés vár ránk a pünkösdi hétvégén

cs3-szerkeszto

Segítsünk egy beteg kisfiún és családján!

cs3-szerkeszto

Halálos baleset történt Szegeden

cs3-szerkeszto

Bíróság előtt a Facebookon fenyegetőző férfi

cs3-szerkeszto

Tudománnyal az elsivatagosodás ellen: Az SZTE kutatói úttörő megoldást kínálnak a vízhiány enyhítésére a Dél-Alföldön

cs3-szerkeszto

Szabó István: A választók a nyugalomról és a jövőről döntenek + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto