Térség

Öten sérültek meg – köztük két kiskorú gyermek is – amikor két autó ütközött a 44-es főúton

Lakitelek felől haladt a kék színű autó, amikor a szemből érkező bordó autó balra nagy ívben, egy vendéglátó egységhez akart lekanyarodni, és ekkor ütköztek össze, amitől a bordó autó hátulja még egy fának is nekicsapódott.

Információnk szerint ez utóbbiban egy anyuka és két kiskorú gyermeke utazott, ők és a másik kocsiban ülő nő és férfi is megsérültek, a mentők mind az öt személyt – köztük a két gyermeket is – kórházba szállították. A helyszínen lévő gyümölcsárus látta a balesetet, ő értesítette a mentőket és a tűzoltókat. Azt mondta, hogy nagyon sokkolta a baleset és az, hogy hallotta amint a kislány és kisfiú sikítoztak.

A tűzoltók áramtalanították a járműveket, a helyszínelés és a műszaki mentés idejére félpályás útzár volt érvényben.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szabó István: Egyszer már tönkretették, nem szabad hagyni, hogy újra megtörténjen + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Megjelentek az első hóvirágok térségünkben

cs3-szerkeszto

Nálunk van a legkevesebb influenzás megbetegedés

cs3-szerkeszto

Börtönbe akart kerülni, ezért le akart szúrni egy rendőrt egy nő

cs3-szerkeszto

Farkas Sándor: Ez az év a világrend átalakulásának az egyik mérföldköve lesz

cs3-szerkeszto

Az ellenőrzött árusítóhelyek több mint felében szolgáltak ki alkohollal fiatalkorúakat Csongrád-Csanád vármegyében

cs3-szerkeszto

Cs3.hu Podcast – Veszélyben a szentesi paprika: elárasztja a piacot az ellenőrizetlen import

cs3-szerkeszto

Amikor az etető hírét viszik a madarak

cs3-szerkeszto

Figyelem horgászok: közeleg a 2025-ös fogási napló leadása!

cs3-szerkeszto