Csongrád

Nobackpack Day a BJG-ben

A csongrádi Batsányi János Gimnáziumban hosszú évekre visszanyúló hagyományai vannak a diáknapnak. 

A digitalizált világunkban, nehéz olyan több száz diákot megmozgató ötlettel előállni, ami egyöntetűen elnyeri mindenki tetszését, de a BJG-ben ez idén is sikerült. Egy teljesen újszerű, mégis fantasztikus ötlettel álltak elő a szervezők, ami azonnali és egyöntetű támogatásra talált.

A Nobackpack Day, azaz hátizsák nélküli nap plakátját, a felhívást illetve a népszerűsítést a diákok kivitelezték, és már az előkészületeknél érezhető volt, hogy nagyszabású iskolai szintű rendezvényre lehet számítani. Az osztályok közösen ötleteltek, de többen párokban vagy egyénileg találtak ki, kreatív, de egészen “vad” dolgokat, hogy miben hozzák a tankönyveiket aznap a hátizsák helyett. A legmeglepőbbek között volt ruhaszárító, zsíros bödön, bevásárlókocsi, madárkalitka, mikrohullámú sütő, talicska, fűnyíró, macska-és bébihordozó, bogrács, tepsi és számtalan jó ötlet, amiben az iskolai felszerelést el lehet hozni. Az ötletet a tanári kar is támogatta és nagy érdeklődés övezte, vajon mit találnak ki a tanulók.

Hajdúné Tyúkász Zsuzsanna tanárnő támogatásával és koordinálásával, egy nagyon vidám és igazán közösségépítő napot élhettek meg a batsányisok. A kezdeményezés annyira motiváló volt, hogy a tanárok sem maradhattak ki, ők is csatlakoztak a gyerekek legnagyobb örömére, ahol kiderült igen csak kreatív oktatókkal rendelkező középiskolába járnak. Az egyedi és újszerű program nagy népszerűségnek örvendett, olyannyira, hogy az igazán egyedi megoldások közönségszavazás keretein belül jutalmazásban részesültek. A szavazatok alapján a ruhaszárító mint szállító eszköz lett a legnépszerűbb, így a díj nyertese.

Az év-végi hajrá is elkezdődik lassan, hiszen április utolsó napjaiban a középiskolások ballagnak és kezdődik az érettségi, amihez elengedhetetlen egy ilyen laza-vidám nap, hiszen a nagy betűs élet ide vagy oda, a gyerek mégis csak gyerek marad.

TG



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

25. alkalommal rendezték meg a Tiszavirág vetélkedőt Csongrádon

cs3-szerkeszto

Csongrádi diákok szakmai gyakorlatoztak Németországban

cs3-szerkeszto

Enyhült a nyomás Csongrádon – Szabó István közbenjárásával megoldódni látszik a város pénzügyi gondja + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Házasság Hete Csongrádon: egy hét, amely a hűségről, az újrakezdésről és az élő kapcsolatokról szól

cs3-szerkeszto

Úton vannak Csongrádra, Szentesre, Kistelekre és a térségbe a gólyák Afrikából

cs3-szerkeszto

Csongrádi tagja is volt a drogterjesztő hálózatnak, amit lekapcsoltak a békéscsabai rendőrök + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Komlósiné Rácz Nikolett: Szeretném, ha a 2026-os év az áttörések éve lenne

cs3-szerkeszto

Kiábrándult csongrádi tiszás: Az elmúlt időszak történései azt igazolják, hogy a Tisza egy felülről (bolsevik mintára) szervezett tekintélyelvű párt! 

cs3-szerkeszto

Négy autó ütközött össze Szentes és Csongrád között – FÉLPÁLYÁS ÚTZÁR!

cs3-szerkeszto