Belföld

Orbán Viktor: ez nem a mi háborúnk

Ennél nagyobb tétje még nem volt választásnak Magyarországon az utóbbi 30 évben – hangsúlyozta pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Orbán Viktor miniszterelnök.

    A kormányfő közölte: ami most fontos az ország szempontjából, az az ország jövője, “az pedig a háború és béke kérdésén múlik, meg kell akadályoznunk, hogy belesodródjunk ebbe a háborúba”. Ez nem a mi háborúnk, és ha azt akarjuk, hogy az ország épüljön, akkor békére van szükségünk – jelentette ki az ukrajnai háború kapcsán.
    Orbán Viktor azt kívánta minden hallgatóknak, hogy “érezze át a helyzet komolyságát, lássa a háború borzalmait, szörnyűségeit, Magyarországot fenyegető következményeit”, és álljunk ki a hazánkért, védjük meg Magyarországot, és szavazzunk a békére.
    Kifejtette: “megértéssel kell fogadnunk az ukrán elnök erőfeszítéseit, hiszen bajban van a hazája”, és ő azt reméli, hogy úgy tud kikerülni ebből a szorult helyzetből, hogyha másokat is belevon a háborúba. “Ő végül is az ukrán érdekeket nézi és a saját hazáján próbál segíteni, nincs is vele vitám” – fogalmazott.
    Hangsúlyozta: a vita a magyar baloldallal van, amelyik “szót akar fogadni az ukrán elnöknek”.
    Kijelentette: ez a háború nem a mi háborúnk, itt mi nem nyerhetünk, de mindent elveszíthetünk, “a gazdaság működése vagy nem működése itt a kérdés”. Elítéljük az orosz támadást, de nem tudunk úgy segíteni az ukránoknak, hogy közben tönkre tesszük saját magunkat – tette hozzá.
    A kormányfő arról beszélt, hogy vannak országok, amelyeknek úgy alakult a történelme, hogy nem rendelkeznek olyan befogadó és szállító kapacitásokkal, amelyek lehetővé tennék, hogy ne Oroszországból hozzanak olajat meg gázt. “Nem arról van szó, hogy majd fölvesszük a pulóvert este és egy kicsit lejjebb csavarjuk a fűtést” vagy néhány forinttal többet fizetünk a gázért, hanem arról, hogy ha Oroszországból nem jön energiaforrás, akkor nincs energia Magyarországon – mutatott rá.
    Közölte: a gazdaság működése vagy nem működése a kérdés, a magyar gazdaság nem működhet ilyen energiaforrások nélkül. “Nekünk nem éri meg”, hogy ha van olcsó orosz energia, “akkor ezt kapcsoljuk le, és akkor legyen helyette drága amerikai” – fogalmazott, képtelen javaslatnak nevezve ezt.
    Azt mondta, Magyarország ki fog tartani az álláspontja mellett, a probléma a baloldallal van, amely “megkötötte a maga megállapodását” már a háttérben. Ha a baloldal nyerne a választáson, megindulnának a fegyverszállítmányok Ukrajnába és elzárnák az Oroszországból érkező olajat és gázt, amivel tönkre tennék Magyarországot – mondta. Hozzátette: “ez kockázatos, ez veszélyes, a baloldal a tűzzel játszik”.
    Kitért arra: egy jelentős és mély európai gazdasági válság előtt állunk, és a baj gyökerei mélyebbre nyúlnak, mint az orosz-ukrán háború. Van egy általános versenyképességi problémája az európai gazdaságnak, ráadásul egy technológiai átállással próbálkozik, már a háborútól függetlenül is ki akarta kapcsolni a gazdasági rendszeréből a fosszilis energiaforrásokat – emlékeztetett.
    Azt mondta, “az energiaárak nem maguktól mennek fölfelé”, az egy brüsszeli bürokraták által meghozott döntés következménye, és ehhez jött még a háború. A következő kormánynak fontos kihívást jelent, hogy az európai magas energiaárakból származó gazdasági válság hatását Magyarország irányába tompítsa – magyarázta.
    Megjegyezte: válságban a baloldal megszorításokra gondol, a nemzeti ugyanakkor a gazdasági növekedést, az adócsökkentést előtérbe helyező gyógyszert alkalmaz ilyenkor.
    Orbán Viktor kijelentette, a gyermekvédelmi népszavazáson a gyermekeink jövőjéről kell dönteni.
    Úgy fogalmazott: a háború “ráborult” a kampányra, a választás legfőbb tétjévé a béke és a háború kérdése vált. Az emberek békét akarnak, a nemzeti oldal a béke garanciája, a baloldal azonban kockázatot jelent a békénkre és a biztonságunkra – mondta.
    A kormányfő hangsúlyozta: Magyarország még meg tudja védeni gyermekeit, gátat tud vetni a “genderőrületnek”, ha egy népszavazással világossá tesszük azt az egyszerű állítást, hogy “az apa férfi, az anya nő, és a gyermekeinket pedig hagyják békén”. Így meg tudjuk védeni gyermekeinket és a szülők jogát is a gyermekek szexuális felvilágosítására – közölte Orbán Viktor, aki ezt sokkal fontosabb ügynek nevezte, mint aminek most, a háború árnyékában látszik.
    Arról is beszélt, hogy 30 éve látja a választásokat, de ilyen csalást még nem látott. “A stiklik elő szoktak fordulni”, de az más, amikor emberek százezreinek szerzik meg törvénytelen módon az adatait, majd utána politikai üzeneteket küldenek anélkül, hogy az emberek ehhez hozzájárultak volna. Ez nemcsak egy választási csalás, hanem a szabadság kérdését is felveti – közölte.
    Azt mondta, “lesz a jogászoknak bőségesen dolguk a választás után”; “ez egy orbitális választási csalás, egy nagyon súlyos jogsértés, amit az utolsó szögig ki kell vizsgálni”.
    Ki rendelkezik a rólam szóló információkkal, ki gyűjtötte össze, hogy szedte össze, ki adta oda, ki adott erre engedélyt, hová vitték, kivitték külföldre, onnan küldték vissza? – sorolta a felvetődő kérdéseket.
    A miniszterelnök szerint teljesen szokatlan jelenség az, amelyet a baloldal miniszterelnök-jelöltje is beismert, hogy egy olyan választási szövetséget hoztak létre, amelyben “megőrizte az önállóságát a fasiszta irányzat is, meg a kommunista irányzat is”, vagyis “teljesen természetellenes szövetséget hoztak létre”, feladtak minden erkölcsileg és politikailag fontos mércét és önazonosságot. Olyan összefogás jött létre, amelynek egyetlen célja volt mindig is: hogy hatalomra tudjanak kerülni – mutatott rá.
    Úgy látja, ha a baloldal most nem nyer, tehát még a siker sem igazolja utólag ezt az összefogást, akkor nagyon komoly kérdések kerülnek elő.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Agrárminisztérium: folytatódik az öntözésfejlesztés támogatása

Szabó Viktor

Nagy Márton: fenntartható a magyar gazdaság 4 százalék körüli növekedése

Szabó Viktor

Makó fejlődik: Orbán Viktor adta át a termálfürdő új szárnyát

Szabó Viktor

A DK árnyékminiszterelnöke ellen tett büntető feljelentést Pölöskei Gáborné

Szabó Viktor

Életre kelnek a húsvéti hagyományok Ópusztaszeren

Szabó Viktor

Varga Mihály: a magyar gazdaság jövőre ismét az uniós rangsor élmezőnyében lehet

Szabó Viktor

Orbán Viktor: a magyar szabadság őrtüzeinek fénye ma is messzire látszik

Szabó Viktor

A köztársasági elnök kiírta a választások időpontját

Szabó Viktor

Németh Szilárd: februárban is a magyar családok kapták legolcsóbban az áramot és a földgázt Európában

Szabó Viktor