Belföld

Folyamatosan zöldülnek a települések

A kormányzat és azon belül az agrártárca minden segítséget megad a magyar vidéknek. Az új Közös Agrárpolitikában pedig megduplázott keretösszeggel folytatódhat tovább az erdők gyarapításának és fenntartásának támogatása – emelte ki az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Kerekegyházán, a Településfásítási Program alkalmából szervezett faültetésen – közölte az Agrárminisztérium pénteken.

    Szentpéteri Sándor beszédében kitért a klímaváltozás hatásaira, amit a mostani rendkívüli aszály is jól mutat. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy aktív cselekvéssel, fák ültetésével, erdők telepítésével és megőrzésével képesek vagyunk ezeket a szélsőséges következményeket mérsékelni – írták.
    Kiemelte, a tárca 2020-ban indította el a rendszerváltozás óta látott legnagyobb fásítási kezdeményezését, a Településfásítási Programot, amellyel egy széleskörű társadalmi mozgalmat sikerült megvalósítani. A programban a 10 ezer fő alatti települések vehetnek részt és idén két ütemben 1350 településen összesen 36 ezer sorfát ültetnek el a helyi önkormányzatok és a civil szervezetek – áll a közleményben.
    A helyettes államtitkár arról is beszélt, hogy a kormány támogatásának köszönhetően egyre jobban zöldülnek a települések és az ország is, ezt mutatják a Nemzeti Szisztematikus Erdőleltár adatai is, mely szerint az elmúlt évtizedben 25,4 százalékra nőtt az ország erdei fákkal és cserjékkel borított területeinek aránya – írták.
    Emlékeztetett, hogy a magyar gazdák és önkormányzatok 2019 óta 42 ezer hektár új erdő telepítésére pályáztak. Felhívta a figyelmet arra is, hogy minden erdőt telepíteni tervező gazdálkodó és önkormányzat számára a magyar magán és állami erdőgazdálkodói szektor rendelkezésre áll, vagyis megfelelő szakértelemmel és kapacitással hozzá tudnak járulni a fásítások és erdősítések megvalósításához. Arról is szólt, hogy a Vidékfejlesztési Program erdőtelepítési pályázataira még 2022. december 31-ig lehet pályázni – közölte az AM.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: a legtöbb helyen helyreállították az áramszolgáltatást

cs3_szerk2

Amit Magyar Péter most összehozott, az abszolút mélypont

cs3_szerk2

Orbán Viktor: Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Kapu Tibor: egy csoda részese vagyok

cs3_szerk2

Nagy István: a magyar kormány nem nézi tétlenül a kialakult aszályhelyzetet

cs3_szerk2

Gulyás Gergely: az Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

cs3_szerk2

Orbán Viktor hatalmas bejelentést tett: a kedvezmény bárhol, bárkinek elérhető lesz!

cs3_szerk2

Szeptembertől és januártól tovább emelkedik a szentesi és csongrádi tanárok és az óvónők bére

cs3_szerk2

Július 1-től másfélszeresére emelkedik a családi adókedvezmény összege, érdemes ellenőrizni az adóelőleg-nyilatkozatot

cs3_szerk2