Sport

Egységes, bátor játék kell a szerbek ellen

Férfi A-válogatottunk megkezdte felkészülését a csütörtöki, szerbek elleni és a jövő keddi, északírek elleni mérkőzésekre.

A hétfői edzés előtt rendezett rövid sajtótájékoztatón a ciprusi Omonia játékosa, Lang Ádám és a válogatott egyik újonca, Baráth Péter vett részt. Lang Ádám egy hosszabb kihagyás után nemrégiben tért vissza a pályára, de már utolérte magát, és bevetésre készen várja a mérkőzéseket.

– Ez volt az eddigi leghosszabb kihagyásom, de jól sikerült a rehabilitációm, és már tökéletes fizikai állapotban érzem magam. A legutóbbi válogatott összetartásról szép emlékeket őrzök, ezek még most is élénken élnek bennem, ebből is igyekszem erőt meríteni a soron következő mérkőzések előtt. A szerbek világsztárokkal teletűzdelt csapata a kapitányváltás után egységesebb lett, és jóval erősebb, mint két éve. Pluszmotivációt ad, hogy ilyen erős rivális vár ránk, fontos, hogy élvezzük a futballt és egységesen, bátran játsszunk ellenük – mondta Lang.

Lang Ádám



Baráth Péter első alkalommal került be a felnőtt keretbe, következő célja, hogy pályára is lépjen a nemzeti csapatban.

– Meglepett, hogy meghívót kaptam a válogatottba, felemelő érzés fiatalként bekerülni ebbe a közegbe. Szeretném kihasználni a lehetőséget, és minden edzésen megmutatni, hogy lehet rám számítani. Bízom benne, hogy be is mutatkozhatok a nemzeti csapatban – így Baráth.

A keret tagjai közül már csak a lipcsei különítmény nem érkezett meg Telkibe, a többi játékos hétfőn délután már edzésre jelentkezett. Pontosabban hatan közülük regenerációs gyakorlatokat végeztek, a többieknek pedig az edzőközpont centerpályáján vezényelt edzést Marco Rossi szövetségi kapitány.

A nagy érdeklődésre való tekintettel újabb szektorok nyíltak meg a Puskás Arénában a csütörtöki Magyarország-Szerbia A-válogatott mérkőzésre (19.30), így minden kategóriában lehet belépőket vásárolni a meccsjegy.mlsz.hu oldalon.

Forrás, fotó: MLSZ


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Történelmet írt a mindszenti Ugrai Panna és a csongrádi születésű edzője!

Szabó Viktor

Európa-bajnokságra utazott a mindszenti Ugrai Panna

Szabó Viktor

Története első fiú Gyermek OB érmeit szerezte meg a Szentesi Városi Úszó Club

Szabó Viktor

Címét megvédve világbajnok a női kardcsapat

Szabó Viktor

Magyarország újra a világ tetején! Világbajnok a férfi vízilabda csapat

Szabó Viktor

Ismét jól szerepeltek a csongrádiak az Országos Pályakerékpáros Diákolimpián és Mountain Bike-ban, Tamásiban

tk_arpad

Taroltak a szentesi úszók Vásárhelyen

Szabó Viktor

Kecskeméten edzőtáboroztak a Szentes Városi Úszó Club versenyzői + VIDEÓ!

Szabó Viktor

Zsótér Donát a pályafutásáról mesélt a kisteleki focitáborban

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább