Peking 2022

Megkezdődött a téli olimpia

Megkezdődött a XXIV. téli olimpia pénteken Pekingben: a február 20-ig tartó játékokat hivatalosan Hszi Csin-ping kínai elnök nyitotta meg.

    A Nemzeti Stadionba harmincnegyedikként bevonuló magyar küldöttség nemzeti zászlaját két alpesi síelő, Kékesi Márton és Tóth Zita vitte, mögöttük öten vonultak.
    Pekingben 91 ország 2871 versenyzője – köztük 14 magyar – indul. Az ötkarikás eseményen 15 sportág 109 versenyszámában avatnak győztest. Peking az első város, amely nyári (2008) és téli olimpiának is otthont ad.
    Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke a megnyitón hangsúlyozta, hogy ambíciójának eredményeként Kína sportnemzeté vált, és ma már mintegy 300 millióan űznek ebben az országban valamilyen téli sportot. Ezt nagyszerű eredménynek nevezte, és úgy fogalmazott: a mostani olimpia új korszakot nyit, új szintre emeli a téli sportokban való részvételt világszerte.
    “A kínai népnek köszönhetően írhatunk most új fejezetet a sporttörténelemben” – hangoztatta.
    A sportolóknak azt mondta, most válthatják valóra álmaikat. Kiemelte, egyben ők azok, akik megmutathatják, milyen az a világ, amelyben mindenki azonos szabályok szerint játszik, miközben békében élnek az olimpiai faluban, ahol nincs semmiféle megkülönböztetés. Egyúttal kérte a világ politikai vezetőit is, hogy adjanak esélyt a békének.
    Caj Csi, a szervezőbizottság elnöke kiemelte, hogy a koronavírus-járvány komoly feladat elé állította a rendezőket, de ebben a helyzetben is igyekeznek a legjobban megfelelni az elvárásoknak. Hangsúlyozta az összefogás, a megértés és a támogatás szükségességét, és arról is beszélt, hogy az olimpia nemcsak az eredményekről szól, hanem az összetartozásról, a különbségek áthidalás és a megértésről.
    A helyi idő szerint péntek esti ünnepségre a pandémia miatt a 80 ezres Madárfészekbe mintegy 25 ezer nézőt engedtek be, a programot pedig lerövidítették kétórásra. A mínusz öt fokos hidegben rendezett megnyitó központi eleme a Li Paj kínai költő közel 1300 éves versében megénekelt hópehely volt. Már a küldöttségek bevonulásakor is hópelyhekben jelenítették meg az országok nevét, majd a színes műsor is arról szólt, hogy nincs két egyforma hópihe, de voltaképpen mégis mindegyik hasonló.
    A műsor mintegy háromezer szereplőjének 95 százalékát tizenévesek tették ki.
    A sportolók bevonulása előtt jégből készült hatalmas méretű olimpiai ötkarikát emeltek a bejárat elé. Az olimpiai lobogót a program vége felé hat hazai téli sportoló hozta, köztük Csang Hung, Kína első olimpiai bajnok gyorskorcsolyázója, Han Hsziao-peng síakrobata, Kína első “havas” olimpiai bajnoka, Sen Hszüe műkorcsolyázó, a sportág első kínai ötkarikás bajnoka, és Luo Cse-huan, aki gyorskorcsolyázóként még 1963-ban megszerezte Kína első világbajnoki címét téli sportágban. Az olimpiai esküt Vang Csiang sífutó, Liu Csia-jü hódeszkás, valamint egy bíró és egy edző mondta el. Az olimpiai lángot a stadionban generációk adták át egymásnak, legendás, különböző évtizedben született kínai sportolók, végül a 2000-es években született Dinigeer Jila-mucsiang és Csao Csia-ven vitte fel a lángot egy emelvényre, majd egy hópehely közepébe került. A fenntarthatóság jegyében az utolsó fáklya lett az olimpiai láng, ami ott fog égni február 20-ig.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Liu Shaoang olimpiai bajnok!

cs3_admin

Gyulay Zsolt: a legfontosabb, hogy a versenyekre figyeljünk

cs3_admin

Bronzérmes a rövidpályás gyorskorcsolya vegyes váltó

cs3_admin

Kozuback Kamilla 28. lett a slopestyle selejtezőjében

cs3_admin