Belföld

Támogatásban részesülnek a kacsa- és libatartók

A kormány egyszeri 1,9 milliárd forint forrást biztosít a kacsa- és libatartók számára – jelentette be Nagy István agrárminiszter az ágazat szereplőivel történt egyeztetésen a Bács-Kiskun megyei Mélykúton, pénteken az Agrárminisztérium közleménye szerint.

    A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy az Agrárminisztérium célja minden mezőgazdasági ágazat esetében a gazdálkodók helyzetbe hozása és erősítése. Nagy István arra emlékeztetett, hogy a baromfitartók számára kiemelten fontos állatjóléti támogatásokra fordított költségvetési keretösszeg 2010 óta folyamatosan emelkedik és mára elérte a 12 milliárd forintot – írták.
    Ezt az összeget az utóbbi években rendszeresen kiegészítette a minisztérium az ágazat fejlődése miatt megnőtt támogatási igények minél magasabb fokú kielégítése érdekében.  Ennek is köszönhető, hogy a 2021-ben az alapkerethez hozzáadott források egyharmada a kacsa- és libatartókhoz került – húzta alá a tárcavezető. A 2021-ben a már megemelt forrásokhoz képest is magasabb ágazati igény miatt most a kormányzat úgy döntött, hogy visszamenőleg kipótolja a kacsa- és libatartók számára az állatjóléti támogatásokat 1,9 milliárd forinttal – áll a közleményben.
    Nagy István szerint fontos tény, hogy az Agrárminisztérium és jogelődjei 2008 óta a Baromfi Terméktanáccsal szoros együttműködésben alakította ki ennek a támogatási formának a szakmai tartalmát, igénylését és felosztását, az ágazat által megfogalmazott elvárásoknak megfelelően, beleértve a negyedéves kifizetések és a visszaosztások rendjét is és ezt az együttműködést a jövőben is fenn kívánják tartani – írták.
    A közleményben azt írták, a miniszter kiemelte, hogy gazdálkodói jelzések alapján az állatjóléti támogatásokat gyakran úgy építik be a felvásárlási árakba egyes piaci szereplők, hogy figyelmen kívül hagyják, ha végül megváltozik az állattartóknak kifizetett támogatás mértéke. Álláspontja szerint ez az eljárás alkalmas a termelői bizalom megingatására, ezért mindenképpen visszaszorítandó.
    A miniszter elmondta még, hogy biztosítani kell a baromfiágazaton belüli egyensúlyt, amelyhez hozzájárul a források arányosabb elosztási rendje is. Emellett a tárca legkésőbb 2022 második felében új baromfi állatjóléti támogatás indítását tervezi a Vidékfejlesztési program keretében, évi 12 milliárd forint értékben – közölte az AM.

MTI


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szentesi + Csongrádi leendő szülők figyelem! Minden eddiginél nagyobb támogatást kaphatnak a gyermeket vállaló családok az otthonteremtéshez

Szabó Viktor

Orbán Viktor: 2024 reményteljes év lesz

Szabó Viktor

A vidék erősödése egész Magyarországot teszi gazdagabbá

tk_arpad

Két éve jár a vasútvillamos Hódmezővásárhely és Szeged között

Szabó Viktor

Agrárminisztérium: 125 ezer gazdálkodóhoz már eljutott a támogatási előleg

Szabó Viktor

Friss felmérés: a magyarok ellenzik Ukrajna további finanszírozását

Szabó Viktor

Orbán Viktor: Európának készülnie kell arra, hogy egyedül marad Ukrajnával

Szabó Viktor

Parlament elé került a szuverenitásvédelmi törvény

Szabó Viktor

Farkas Sándor: Az Agrárminisztérium a jövőben is kiemelten kívánja támogatni a vidéki térségekben történő infrastrukturális beruházások megvalósítását

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább