“Az írás 2019-ben született. És most 2022-ben éppen úgy igaz.
Zsolt Bede-Fazekas
2019 január 28.
Tegnap, a budapesti kollégiumi tűz kapcsán, a magyar miniszterelnök facebook oldalára tévedtem.
Lapozgatván a világhálót vettem észre a videót, mely Orbán Viktor, a leégett református kollégiumban tett látogatásakor készült.
Szomorú látvány volt a kiégett épület annál is inkább, mivel a tűzben életét vesztette egy középkorú férfi, négy gyermek édesapja. Meg aztán, magam is református vagyok.
Sőt, az öcsém felesége református lelkész, a pápai Református Kollégiumban vezető vallástanár, és a húgom férje is református lelkész, aki a pápai Református Teológián tanít.
Ezért aztán, különös érdeklődéssel néztem meg a videót, és reformátusként, na meg az idegenben is magyar emberként nagyon jó volt látni és hallani, hogy a kormány segít a kollégium helyreállításában.
Ez eddig, egy szép történet.
Én azonban elkezdtem olvasgatni a hozzászólásokat, és ezzel óriási hibát követtem el.
Az ott tapasztalt féktelen és esztelen (ellenzéki) trágárság, aljasság, lelki és szellemi mélység megdöbbentett!
Senkinek sem kötelező szeretnie a magyar miniszterelnököt!
Na de, mindig és mindent, minden áron megbecsteleníteni?
Más szavakkal; semmi sem szent?
Hova jutott a hazai ellenzék?
Kíváncsiságból, megnéztem Gyurcsány Ferenc facebook oldalát. Több bejegyzést átböngésztem, hogy lássam mire képesek a kormánypártiak azzal az emberrel szemben, aki 2006-ban lövetett rájuk. Három vagy négy aktuális témát futottam át, de nem találtam semmit.
Jómagam, soha nem megyek ellenzéki oldalakra, hogy ott belekössek azokba, akik teljesen nyilvánvalóan egy más értékrendet képviselnek, mást gondolnak a világról és a hazai politikáról mint én, és így tovább.
Mi készteti az ellenzékieket, hogy ők ennek pont az ellenkezőjét tegyék? Ráadásul, kegyeletsértést elkövetve!
Mert kicsit lejjeb gurulva Orbán Viktor oldalán, az Andy Vajna halálhírével kapcsolatos bejegyzést is hasonló mocsokáradat követte.
Pedig meghalt egy ember!
És a tűzben is meghalt egy ember!
Ráadásul, akárhogyan is vesszük, de Andy Vajna letett valamit az asztalra, amiért legalább a halála után illene tisztelni.
Minimum annyira, hogy a halottba nem rúgunk még egyet!!!
Szóval, kik ezek a lelki szeméthegyek, ezek a semmivel és senkivel nem törődő “bátor” emberek, akik mert szabad és lehet, féktelenül mocskolódnak.
Az sem zavarja őket, hogy az egész világ szeme láttára teszik ezt. Sőt, mintha ez tenné őket igazán boldoggá. Hadd tudja meg mindenki, hogy mennyire gyűlölik embertársukat!
Magyarországon odáig jutottunk, hogy már álnév sem kell hozzá, sőt a mocskolódók fényképét is látjuk, meg a saját oldalukra is rápillanthatunk. Meg is tettem!
Csinos születésnapi partyk, unokák, tengerparti nyaraláson készült képek, kedvenc autók… és Orbán-ellenes cikkek, szövegek, vélemények váltogatják egymást.
Hétköznapi emberek ezek; dolgozók, tanulók, édesanyák, édesapák, nagypapák, nagymamák vagy éppen fiatalok, akiknek a facebook oldala arról árulkodik, hogy köszönik szépen jól vannak. Csak éppen, a másik ember iránt érzet gyűlölet veti őket széjjel.
Mindössze arról van szó, hogy más az értékrendjük, és egy másik pártra szavaztak.
Na de ha ez így van, akkor én és a hazai (kormánypárti) barátaim és családtagjaim miért nem járunk rendszeresen átkozódni, mocskolódni Gyurcsány vagy más X.Y. ellenzéki politikus honlapjára!?
Soha, még csak meg sem fordult a fejemben, hogy ilyet tegyek. Pedig lenne okom rá, nekem aztán tényleg lenne!
Több mint három évtizeddel ezelőtt ugyanis, pont azoknak “köszönhetően” kellett elhagynom a Hazámat, a Családomat és Barátaimat, akikből kisarjadt a jelenlegi hazai baloldal.
Ha mást nem is, de azt biztosan nem tudom megbocsájtani nekik, hogy egyre többet jár a fejemben Márai Sándor néhány verssora: “Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké
A gyereknek Toldi-t olvasod és azt feleli: oké.”
És, mégsem megyek a baloldali politikusok oldalára tüzet hányni!
Igen, annak idején magamnak (is) köszönhettem, hogy a hatalom elkapta a torkomat. Pedig, még csak nem is mocskoltam az akkori pártfőtitkárt. Mindössze halkan és szelíden, nem szerettem a rendszert. Annyi bátorság (vagy vakmerőség?) azonban volt bennem, hogy a pofám akkor is szóra nyílt, mikor tudtam, hogy nem szabadna és büntetés jár érte.
Meg is kaptam a büntetésemet, viselem alázattal.
Ma viszont senkinek sem jár büntetés azért, ha…. miért is?
Őszinteségért? Hmmm…
Mások gyalázása lenne manapság az őszinteség?
A “nekik semmi sem szent” lenne az őszinteség?
Olvasván ezeket az esztelenségeket, azon morfondírozok, hogy ha a Kádár-rendszerben lett volna facebook, akkor ezek a semmirekellők, vajon le mertek volna írni akár csak egyetlen halk kritikát is? Nem hiszem.
Akkor kussolt a nép nagy része, mert ha valami nem tetszett, azért büntetés járt. Én aztán tudom!
De most, mikor olyan világban élünk ahol semmi sem szent, sőt illik megdícsérni a nagyblankákat “szép, változatos és ízes” szóhasználatukért, ahol a mocskolódók büszkék ha az állami vezetőket legecizhetik és leszarozhatják (bocsánat!), most mindenki nagyon bátor.
Bátor, mert semminek, az égvilágon semminek sincs következménye; sem a mocskos kifejezéseknek, sem a kegyeletsértésnek, sem a másik ember porig alázásának…
A 90 éves édesapám egyszer-egyszer elmorzsolta foga között, hogy “egy kis diktatúra kellene fiam, mert a múlt rendszerben volt annyi becsület az emberekben, hogy nem úgy kezdtek méhészkedni, hogy a másik méhésztől ellopták a kaptárakat”. Ugyan apu – válaszoltam, de az öreg, sokat látott méhésznek valahol igaza volt, még akkor is, ha az egész csak fantáziálás volt.
Na mindegy, itt befejezem, megiszom a maradék kávémat. Már kihűlt, mert az ablakpárkányra tettem, kint meg -19 fok és az ablak körül bizony bent is elég hűvös van.
Ezért a kis írásért nyilván megkapom a magamét, egyesektől.
A “ketteseknek” pedig köszönöm, hogy elolvasták!
Végül is; Hajrá Magyarország, Hajrá Magyarok!
(A szerző Kanadában élő magyar.)”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
- Hirdetés -