Aktuális

Zárt terekben kötelező a maszkviselés szombattól

Szombattól ismét kötelezővé tette a kormány a zárt terekben a maszkhasználatot – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.

    Gulyás Gergely közölte azt is, hogy kötelezővé tették a koronavírus elleni harmadik oltást az egészségügyi dolgozóknak. Ennek elrendelését tervezik az államigazgatásban is, mivel az állam igyekszik jó példával elöl járni – jegyezte meg.
    Hozzátette: továbbra is védettségi igazolvánnyal lehet látogatni az ötszáz főnél nagyobb rendezvényeket.
    Kötelező a maszk használata például az üzletekben vásárláskor, a bevásárlóközpontokban, a levéltárakban, a múzeumokban, a színházakban, mozikban, illetve a közigazgatási szerv ügyfelek részére nyitva álló területén – sorolta.
    Emlékeztetett arra, hogy már korábban döntöttek a kötelező maszkhasználatról a tömegközlekedésben, s ez továbbra is fennmarad.
    A szolgáltatásokról azt mondta, mindenhol kötelező a maszk viselése, ahol egy üzlethelyiségben rendszeresen öt főnél többen tartózkodnak. Az iskolákban az igazgatókat jogosítják fel, hogy döntsenek a maszkviselésről – ismertette.
    A maszkhasználat alól kivételt jelentenek az irodák és a sportolás céljára szolgáló helyiségek – mondta.
    A miniszter a friss járványadatokat ismertetve azt mondta, a matematikusok előrejelzései szerint november végén, december elején tetőzhet a koronavírus-járvány negyedik hulláma. Minden ilyen előrejelzés kockázatos, de sokan azt mondják, hogy már egy héten belül tetőzhet a járvány – jelezte.
    Elmondta, a szakemberek továbbra is azt erősítik meg, hogy érdemi védettséget a koronavírussal – különösen annak delta variánsával – szemben csak és kizárólag az oltás ad.
    Szerinte ezt igazolják a nemzetközi tapasztalatok is. Azt látják – folytatta -, azokban az országokban sikerült megfékezni a vírus terjedését, ahol a második oltást harmadik is követte. A miniszter példaként Izraelt és az Egyesült Államokat említette.
    Azt mondta, a kormány mindenkinek javasolja a harmadik oltást, ezt felvenni a negyedik hónaptól lehet, de hat hónap után indokolt.
    Gulyás Gergely közölte, minden eddigi felmérés szerint hat hónap elteltével a két oltás általi védettség mérséklődik.
    Kijelentette: a járványt akkor lehet megállítani, ha mindenki beoltatja magát. Ha mindenki megteszi ezt, akkor a negyedik lehet a járvány utolsó hulláma, ha nem, akkor újabb és újabb hullámokra kell számítani – fűzte hozzá.
    Szavai szerint azok, akik nem oltatják be magukat, saját életük mellett mások egészségét, életét is veszélyeztetik, ezért volt kénytelen a kormány a kötelező maszkhasználatról dönteni.
    Beszámolt arról is, hogy a jövő héten, november 22. és 28. között oltási akcióhét lesz az átoltottság növelése és a koronavírus-járvány megfékezése érdekében. Kórházi oltópontokon lesz lehetőség a koronavírus elleni oltás felvételére – mondta, jelezve, ezzel segítenék azok helyzetét is, akiknek a munkaadója kötelezően előírta az oltást.
    Hozzátette: 101 megyei és városi kórházban várják az oltást felvenni akarókat reggel 7 és este 7 között. A kórházak emelt kapacitással készülnek, Budapesten pedig különösen nagy mértékben emelik az oltópontok számát; egyes megyékben szakrendelőkben is elérhető lesz a vakcina – mondta.
    Aki az oltóponton jelentkezik, minden előzetes regisztráció nélkül azonnal megkapja az oltást, legyen az az első, a második, vagy a harmadik – közölte.
    Gulyás Gergely elmondta, ötféle vakcina áll rendelkezésre: Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Janssen és Sinopharm.
    A Szputnyik az egyetlen, ami elfogyott, minden más oltás bőségesen van – tette hozzá.
    Úgy fogalmazott, “mindenkit arra kérünk, hogy érezze át azt a felelősséget, hogy nemcsak a saját személyes egészségéért felel az oltás felvételéről hozott döntés során, hanem mások egészségét is akkor tudja a legnagyobb valószínűséggel megkímélni, ha beoltatja magát”.
    A miniszter arról is beszélt, hogy amíg polgári kormány van, addig rezsicsökkentés is van, és ennek már a kisvállalkozók is a részesei.
    A tárcavezető kiemelte: örömmel látják, hogy a benzinkutakon az árcsökkenés mindenhol megtörtént, a hatóságok egyelőre nem találtak olyan kutat, amelyik ne tartotta volna magát az intézkedéshez. Szerdától a NAV mobil laborokkal igyekszik kiszűrni azokat a helyeket, ahol esetlegesen rontottak az üzemanyag minőségén – közölte.
    Hangsúlyozta: a kisvállalkozóknak is megnyitják a lehetőséget, hogy beléphetnek az egyetemes szolgáltatói körbe, így ők is a rezsicsökkentett árat fizethetik az energiáért. A rezsicsökkentés és az üzemanyagok árának csökkentése is hozzájárulhat az infláció féken tartásához – vélekedett Gulyás Gergely.
    A budapesti Városháza épületeladásával kapcsolatos híreket kérdésre úgy kommentálta: rendezetlen viszonyok és káosz vezetett oda, hogy a főpolgármester nem tud arról, hogy “el akarják adni a munkahelyét”. Az, hogy ezután mégis “a lehető legfinomabb dorgálásban” részesítette beosztottját, Gulyás Gergely szerint felveti a kérdést, valóban teljes információhiányban volt-e Karácsony Gergely.
    Emlékeztetett: a főpolgármester a kampányában még parkot és épületfelújítást ígért, ehelyett továbbra is parkolónak használják a Városháza udvarát, az épület pedig rosszabb állapotban van, mint korábban. A vagyonkezelő vezetője pedig azon igyekszik, hogyan lehet átjátszani a Városháza épületét – tette hozzá.
    Megjegyezte: nem erősítette a főpolgármester hitelességét, hogy amikor újabb információk derültek ki az ügyről, “egy lépéssel előrébb ment a beismerésben”.

MTI/ fotó: Bruzák Noémi

- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Meghosszabbítja a kormány az oltási akcióhetet

cs3_admin

Szja-visszatérítés: már elérhető a bejelentő dokumentum

cs3_admin

Óraátállítás – Kezdődik a téli időszámítás

cs3_admin

Hétfőtől jelentkezhetnek a kivitelezők a háztartások napelemes és fűtési rendszereit támogató pályázatra

cs3_admin

Húszmilliárd forinttal támogatja a kormány a kistelepülések helyi életminőséget javító intézkedésekeit

cs3_admin

Béremelések sorát jelentette be Orbán Viktor

cs3_admin

Nyolcvanezer forint lesz a nyugdíjprémium

cs3_admin

A szülők többsége automatikusan kapja vissza a 2021-ben befizetett adóját

cs3_admin

Az adóhivatal már készül a gyermeket nevelők szja-visszatérítések kifizetésére

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább