Térség

Nem látta az érkező autóst, baleset lett belőle

A mentők a helyszínről egy személyt szállítottak kórházba, amikor két személyautó ütközött a Szántó Kovács János és a Mester utca kereszteződésében Hódmezővásárhelyen.

A Seat jármű vezetője a Mester utcából hajtott ki a főútra, későn észlelte a védett útvonalon közlekedő másik járművet és összeütközött azzal.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Leköszön a vármegyei agrárkamara elnöke – törvénymódosítás miatt távozik Szél István

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence elintézte: egy forintot sem kapnak a választókerület települései a Magyar Falu Programból

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence is megszavazta a jogállam lebontását

cs3-szerkeszto

Idén is Idén is elindul a Magyarok Kenyere Program, Csongrádon, Derekegyházon és Szegváron is várják a felajánlásokat

cs3-szerkeszto

Már a fészkek pereméről figyelik a világot a kisgólyák térségünkben

cs3-szerkeszto

Összefogott a térség: tanszereket és óvodai ágyneműket gyűjtenek a rászoruló gyermekeknek

cs3-szerkeszto

A vármegyénkben prostituáltakat futtató nő ellen indult eljárás

cs3-szerkeszto

Megérkeztek az első feladatok Bárkányi Bencének, evés-ivás után jöhet(ne) a munka is

cs3-szerkeszto

Narancs riasztás vasárnapra: heves zivatarok csaphatnak le Szentes, Csongrád és Kistelek környékére

cs3-szerkeszto