Felgyő

Jól használják a szívüket a felgyőiek

Rengeteg piros papírszívre írt üzenetet találtak a felgyőiek a postaládájukban. A kezdeményezés három évvel ezelőtt az általános iskolás gyerekektől indult.

Az elmúlt napokban ellepték az egyik közösségi oldalt, azok a fényképek, amelyeken piros papírszívek láthatóak, különféle üzenetekkel. Ezeket a felgyői lakosok osztották meg, mivel a postaládáikba érkeztek az említett piros lapocskák. A rajta lévő szövegek: Az élet szép, Lásd meg mindenben a jót! Vagy csak egyszerűen, Mosolyogj!, de a Legyen szép napod! is sok leveles ládában megtalálható volt. A kis település lakói számára nem volt ismeretlen a sok „szívből” jövő üzenet, hiszen nem első alkalommal találtak ilyeneket. Több éve a Felgyői László Gyula Általános Iskola jelenlegi hetedikesei indították útjukra az üzeneteket. A felgyőiek nagyon összetartóak, segítik egymást, amely többek között annak is köszönhető, hogy nem csak az intézmények ápolnak kivételesen jó viszonyt, hanem Horváth Lajos polgármester is kiemelt figyelmet fordít a településen élő családokra és a gyerekekre. Minden évben nyári táborokat szerveznek, kirándulnak, edzőtáborba viszik a gyerekeket, a Gyereknap csak a gyerekekről szól, ingyenesen vehetnek részt minden rendezvényen, az iskolabusz ingyenesen viszi a gyerekeket az intézményekbe, de az edzésekre is, ha más településen sportolnak. Sorolhatnánk még milyen sok lehetőséget kapnak a Felgyőn élők, így hát nem véletlen, hogy nagyon figyelnek egymásra, és a gyerekek is ebben a szellemiségben nevelkednek. A kezdeményezés teljes mértékben a gyerekektől indult, és évek óta ez az osztály száz meg száz piros szívet vág ki és saját kezűleg írják rá az üzeneteket. Mindet ők találják ki, és a postás sem kell ahhoz, hogy eljusson a családokhoz. Összefognak, megszervezik, kik merre mennek és titokban belecsempészik az üzeneteiket a településükön lakók ládájába. Igazi meglepetés a Felgyőn élők számára, mivel a gyerekek ezt titokban készítik és viszik, nem tudni mikor találkozik valaki az általuk készített pozitív üzenetekkel. Kivételes ötlet és kezdeményezés, hiszen nincs olyan ember, akinek ne derülne mosolyra az arca, amikor megtalálja a szívből jövő jókívánságokat. Sok ilyen szív kellene, ahhoz, hogy a felnövekvő nemzedék is ápolja a hagyományokat, mert Felgyőn ez is hagyománnyá vált.

T.G.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Húsvéti meglepetés Felgyőn

Szabó Viktor

A csongrádi zsaruk elől nincs menekvés: felgyői tolvajt fogtak az egyenruhások

Szabó Viktor

Cs3.hu Család! Itt az ideje egy újabb összefogásnak! Segítsünk a felgyői Anasztáziának!

Szabó Viktor

Elhagyatott épületben ütött ki tűz Felgyőn

Szabó Viktor

A legaranyosabb maci látogatja térségünk óvodáit

Szabó Viktor

Nótaszótól volt hangos Felgyő

Szabó Viktor

Egymilliót lőttek a Jerringen

Szabó Viktor

Lőporos volt a levegő a pedagógus napon Felgyőn

Szabó Viktor

Exkluzív interjú az év lótenyésztőjével, a felgyői Kacziba Pállal

Szabó Viktor