Vélemény

Kacsoh Dániel: Karácsony alkalmatlannak is alkalmatlan – egy bukás okai és következményei

“A következetlenségektől hemzsegő bukdácsolás és bénázás, no meg a silány városvezetés nagyjából predesztinálta a kudarcra a főpolgármestert.
“Sok mindent ígért, de nem csinált semmit. Mert nem alkalmas rá”

– foglalta össze sommás véleményét Karácsony Gergelyről egy DK-szimpatizáns csütörtök este Szolnokon, Dobrev Klára utcai fórumán. Miközben ugyanis Hódmezővásárhelyen és Budapesten kitört a ribillió, a Gyurcsány-párt miniszterelnök-jelöltje folytatta országjárását, illetve korteshadjáratát az előválasztásnak nevezett procedúra keretében. Boldogságot, jólétet és biztonságot is ígért az összegyülteknek, ha úgy tetszik, kimaxolta a szociális demagógiát. Csak egy idézet: „A politika az emberekről szól, s nem a politikus a fontos, hanem az emberek.”

Eddig Dobrev a végeredmény szempontjából nagyjából az esélytelenek nyugalmával mondhatott ilyen roppant eredeti igazságokat, most azonban, Karácsony lelépésével megnyílt számára a lehetőség, hogy behúzza a második fordulót is.

De hogyan jutottunk idáig?

A Partizánnak adott gyorselemzésében Karácsony Gergely az első kör után még arról értekezett, hogy igazából ő erre számított, mármint hogy Dobrev győzelmére. Csakhogy a szintén továbbjutó Márki-Zay Péter reménybeli visszalépésével, no meg a kiesett, ám ugyancsak „huszonegyedik századi” Momentum és Jobbik támogatóival a háta mögött Karácsony joggal érezhette (volna) magát ringben.

Valójában a Párbeszéd, az LMP és az MSZP közös jelöltjének már az első fordulót is meg kellett volna nyernie. Vagy legalábbis szorosabb eredményt kihoznia. Jöttek is az elmúlt napokban a furábbnál furább fordulatok a Karácsony-Márki-Zay-tengely körül: egyezkedés a visszalépésről, majd a közös indulásról, aztán annak Magyar György általi megvétózása, Jakab Péter óvatos besorolása Dobrev Klára mögé, Karácsony „canossajárása” Hódmezővásárhelyre, s Márki-Zay korábban rémisztőnek mondott javaslatainak látványos elfogadása, végül pedig a Momentum kekec kiállása Márki-Zay Péter mellett. Touché!”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kiábrándult csongrádi tiszás: Az elmúlt időszak történései azt igazolják, hogy a Tisza egy felülről (bolsevik mintára) szervezett tekintélyelvű párt! 

cs3-szerkeszto

Torday Henrietta: Elég volt a hazugságokból, a megalázó posztokból, az arc nélküli gyalázkodásokból!

cs3-szerkeszto

Az energiajogász Kapitány Istvánról: ha valakit nem szeretnék a hazám energiapolitikája közelében látni, az egy ilyen figura

cs3-szerkeszto

Varga Ferenc ismét fullba nyomja a kretént

cs3-szerkeszto

Radics Béla: Domain tolvajok jönnek-mennek. Kisstílű trollokból viszont soha nem lesz miniszterelnök!

cs3-szerkeszto

Hajdú Péter: sokan már a saját sikertelenségükért is a kormányt hibáztatják

cs3-szerkeszto

“Szavazzatok Orbán Viktorra, és így elkerülhetitek ugyanazt a szörnyű folyamatot, ami Svédországban történt”

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Ébresztő világ! A családjaitok jövője a tét!

cs3-szerkeszto

Lánczi Tamás: Hány eurót ér egy ukrán ember élete?

cs3-szerkeszto