Külföld

A román kormány elfogadta a veszélyes medvék eltávolítását szabályozó rendeletet

Brown bear

A román kormány elfogadta az emberéletet veszélyeztető medvék azonnali eltávolítását szabályozó sürgősségi kormányrendeletet, amely lehetővé teszi az állatok kilövését is – közölte szerdán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

    A szövetség közleménye Tánczos Barna környezetvédelmi minisztert idézte, aki elmondta, hogy a rendelet értelmében azonnal eltávolítható lesz minden olyan nagyvad, amely a településeken belül veszélyezteti a lakosságot. Hozzátette: minden önkormányzatnál megalakul egy úgynevezett sürgősségi beavatkozó csapat, amelyet a polgármester vagy az alpolgármester vezet. Szakmai vélemények alapján ez a testület dönt az azonnali eltávolítás módjáról, amely háromféle lehet: a nagyvad elhajtása, az altatása és áthelyezése, illetve az eutanázia vagy a kilövés.
    Annak érdekében, hogy az azonnali beavatkozás elindulhasson, a lakosságnak a 112-es segélyhívó számon kell jelentenie a medve jelenlétét vagy támadását. Ezt követően a segélyszolgálat értesíti az adott településen működő csapatot, amelynek csendőrök, a helyi vadásztársaság technikai szakszemélyzete, valamint egy állatorvos is tagjai a polgármester vagy az alpolgármester mellett.
    Tánczos leszögezte: nem Bukarestből kell megmondanunk, hogy melyik az a medve, amely rettegésben tart egy adott települést, ezért decentralizáltuk a döntéshozatali folyamatot. “A jelenlegi jogszabály garancia arra, hogy a polgármestereink ne féljenek megvédeni közösségüket a veszélytől és bátran, a törvény szerint járhassanak el” – mondta a tárcavezető.
    A szerdai kormányülést követően Florin Citu miniszterelnök elmondta, hogy ez a rendelet rövid távon nyújt megoldást a medveproblémára, hosszú távon rendelkezéseket kell kidolgozni a medvepopuláció szabályozásáról. Hozzátette, a környezetvédelmi minisztériumnak maximum egy éven belül intézkedéseket kell hoznia ennek érdekében.
    Romániában az elmúlt években elszaporodtak a támadások, miután 2016-ban az akkori kormány betiltotta a medvevadászatot, védett állattá nyilvánítva őket. Azóta egyre több riasztást kapnak a hatóságok a lakosoktól, miután a medvék településekre is bejárnak élelem után kutatva. A támadások jelentős része a többségében magyarok által lakott Hargita és Kovászna megyében történik.

MTI, fotó: EE



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Nagy erejű robbanóanyagot találtak Szerbiában a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közelében

cs3-szerkeszto

A tiszás informatikus bevallotta: külföldi titkosszolgálatok szervezhették be, egy későbbi akcióra készíthették fel

cs3-szerkeszto

Elérte Európát az iráni háború, lángokban áll egy izraeli fegyvergyár Csehországban

cs3-szerkeszto

Távozott a legenda: elhunyt Chuck Norris

cs3-szerkeszto

Elege lett a Molnak és a Shellnek: mostantól korlátozzák a tankolást a benzinkutakon

cs3-szerkeszto

Horvátországban hétfőtől megkezdődött a fiatalok kötelező katonai kiképzése

cs3-szerkeszto

Robert Fico: Szlovákia kész blokkolni az Ukrajnának szánt háborús kölcsönt, ha szükséges

cs3-szerkeszto

Zelenszkij életveszélyesen megfenyegette Orbán Viktort

cs3-szerkeszto

Kilőttek az olaj- és gázárak: energiapiaci sokk fenyegeti Európát

cs3-szerkeszto