Vélemény

Schmidt Mária: A korrupcióról

„Korrupció az, amiből mi kimaradunk.”
Hofi

Horvátországban nyaraltam pár napot a júliusi tikkasztó hőségben. Este fröccsözgetés, közben horvát ismerőseim arról panaszkodtak, hogy Horvátországot szétzabálja a korrupció, maffiaállammá vált, a politikai elit rendszerszintű lopása miatt mostanra kiábrándultak a demokráciából, mert az nem más, mint a rablásra szerveződő bandák közötti rivalizálás. A szöveg felettébb ismerős volt. Eltűnődtem. Már hallottam ugyanezt román és bolgár barátaimtól is. Hazaérkezve pedig azt olvasom, hogy a balliberális Le Monde véleményrovatában a francia Valérie Hayer Macron-párti EP-képviselő azt írja, hogy Orbán Viktor „kleptokráciává” tette Magyarországot. A helyreállítási terv mintegy 7 milliárd eurónyi forrása nem a magyarokat, hanem kizárólag Orbán bizalmasait szolgálja. Mert Magyarországon a pénzeket elsikkasztják. Meglátása szerint a miniszterelnök „gyengítette a fékeket és az ellensúlyokat, elhallgattatta a sajtót, rontotta az igazságszolgáltatás függetlenségét, országát az illiberalizmus laboratóriumává tette, ahol a kisebbségek jogait sértik, ››homofób‹‹ törvényeket hoznak.” – írja.

Horvátország menthetetlenül korrupt, Magyarország kleptokrácia, Bulgária, Románia maffiaállamok, a cseh miniszterelnök uniós pénzeket lop. Ukrajna, Oroszország és a volt szovjet köztársaságok a tolvaj oligarchák uralma alatt áll. Nem kellett sokáig gondolkodnom, hamar rájöttem a megfejtésre: az Európa keleti felén élő embereknek rosszul fejlődött ki az agyuk, azért lopnak annyit. Az euróövezetben és az USA-ban, vagyis a „fejlettek” között ugyanis nincs rendszerszintű korrupció, és ha van, az nem számít, mert az nem az. Ha nyugati cégek jönnek ide és korrumpálják az ittenieket, ők akkor sem korruptak, csak kénytelenek alkalmazkodni hozzánk. Lásd: Siemens, Strabag, satöbbi. Hogy csak a legkézenfekvőbbeket említsem.

A nem korruptak

Ausztria az ötvenes évek óta a két nagy párt (ÖVP, SPÖ) közötti korrupción alapul. Minden állami állást, minden juttatást, még a nyaralási hozzájárulást is pártalapon osztják szét. Ahogy az üzleteket is. A Német Autóklub évtizedeken keresztül korrumpálta a tartományi és szövetségi politikusokat annak érdekében, hogy ne kelljen adót fizetnie. Amikor lebuktak, az egész ügyet a szőnyeg alá seperték. Merkel kancellár évekkel ezelőtt vásárolt egy informátortól 5 millió euróért egy dvd-t, amin 1 500 adóelkerülő német nagypénzes lopott adatai voltak. A többi – állítólag több mint 100 ezer érintett német – nyolcvan százaléka csak az egyik zürichi bankban mintegy 23 milliárd eurót tartott. A gyanúsítottak között a beszámolók szerint a liberális szabaddemokraták három, a konzervatívok egy, a szociáldemokraták három parlamenti képviselővel szerepeltek. Az informátor kedvcsinálónak öt olyan személy adatait bocsátotta előzetesen rendelkezésre, akik egyenként közel egymillió eurós adócsalást követtek el. [1] A nagy leleplezések máig váratnak magukra. A VW konszern éveken át meghamisította a kibocsájtási adatait és ezzel nemcsak a vásárlóit, de a többi autógyártót is megkárosította. A 2021-es uniós vakcinabeszerzéseket az a Stella Kyriakides egészségügyi biztos intézte, akit az unió illetékesei annak ellenére sem tartottak a feladatra összeférhetetlennek, hogy már évek óta szoros üzleti kapcsolatban állt a legnagyobb vakcinagyártókkal, a Pfizerrel és az AstraZenecaval. Mit tesz Isten (és a véletlen), hát nem megjelent nagy hirtelen a biztos asszony számláján 4 millió euró? Magyarázat nincs, vizsgálat nem indult, nyilván, mert ez csak a jéghegy csúcsa volt.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Moderari: Október 23-ra

cs3_admin

Pilhál György: Heti színes

cs3_admin

Hámori Tamás: Bocsánat, megint számok jönnek!

cs3_admin

Bálint Botond: A “zöldek” a legnagyobb környezetszennyezők és a hülyeségük már az életünket fenyegeti

cs3_admin

Rákay Philip: Dobrev szerint „a lopott vagyont el kell kobozni, bármikor is történt”

cs3_admin

Ircsik Vilmos: Egy igazáért küzdő nemzet védelmében

cs3_admin

Volner János: Néhány felvetés Márki-Zay úgynevezett „jobboldaliságával” kapcsolatban

cs3_admin

Moderari: Kilégzés…

cs3_admin

Hámori Tamás: Békemenet

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább