Csongrád

Kürtőskalács fesztivál a Körös-torokban

Két napos Kürtőskalács Fesztivállal várják az érdeklődőket a Körös-torokban július 02-án és 03-án, ahol a finomságok kóstolása mellett zenei előadók, humorista és gyerekprogram is szerepel.

A kürtőskalács 2015 óta jegyzett hungarikum, amely egyszerre székely, magyar és erdélyi sütemény. Nevét a füstelvezetésre használt kürtőről kapta a formája után. A kürtőskalács az egyik legkedveltebb édesség hazánkban is. Régebben főként ünnepi alkalmakkor készítették, de mára már a hétköznapok egyik kedvencévé vált. Nem volt kérdéses, hogy a nemzeti értékek és hungarikumok nyertes pályázaton, amelyet a Körös-Torok Kultúrájáért Egyesület nyújtott be, nem is kerülhet más a középpontba, mint az említett édesség. A Körös-toroki üdülőhelyen Szigeti Szabolcs erdélyi recept alapján évek óta hagyományos módszerrel készíti ezt a finomságot, amelyet a helyiek is annyira megkedveltek, hogy a Tisza magas vízállása idején is lesétáltak a bokáig érő vízben, hogy friss kürtőskalácsot egyenek. Mivel minden lehetőség adott volt, jött is  az ötlet egy fesztiválra, amelyet 2 naposra terveztek a szervezők, és arra törekedtek, hogy a program elemei minden generáció számára megfelelő kikapcsolódási lehetőséget nyújtsanak.

A július 2-án (pénteken) a 19.50-kor kezdődő megnyitót nem kisebb név, mint az Ismerős Arcok zenekar műsora követi. Július 3-án (szombaton) délelőtt 11 órakor a szentesi származású Badár Sándor Karinthy-gyűrűs magyar színész, humorista előadása kezdődik, de a gyerekek számára is készült egy mesejátékkal a Mandula Színház. A zene erről a napról sem hiányozhat, amelyet a Meander Zenekar biztosít 17 órakor. Fellép többek között az a Kurcz Alexandra, aki az Ének Iskolája egyik felfedezettje és aki már bemutatkozott Csongrádon azon az esten, amelyet a koronavírus elleni védekezésben résztvevő önkéntesek számára szerveztek, megköszönve ezzel áldozatos munkájukat. A két napos fesztivált Dj Szigeti Szabolcs Retro Discoval zárja.

A látogatók a kürtőskalácsot többféle ízesítésben is megkóstolhatják és az elkészítését is figyelemmel kísérhetik. A Körös-Torok Kultúrájáért Egyesület célja, hogy az Alföld legszebb homokfövenyén kialakított üdülőterületre és a folyópartra érkezők, sokszínű, változatos programok részesei lehessenek. A terület sokféle lehetőséget biztosít ahhoz, hogy minél több turista látogasson el Csongrád különleges partszakaszára, de emellett a szórakozásra és kikapcsolódásra is olyan lehetőséget biztosítsanak, amely a kultúrát és a hagyományokat is erősíti, és ápolja. A fesztivál az idei évben az első nagyszabású alkalom az egyesület kezdeményezésében, amelyet még több saját szervezésű program fog követni az idei meleg strandszezonban.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Csongrádi és kisteleki középiskola is csatlakozott a Cselekvő emlékezet programhoz – megkezdődött a hadisírgondozás

cs3-szerkeszto

Robotok, automatizált gyártás és karrierlehetőségek – a MARS gyárában jártak a csongrádi Sághy diákjai

cs3-szerkeszto

Lengyel kutatók vizsgálták a különleges csongrádi szarvasgomba-ültetvényt 

cs3-szerkeszto

70 éve a szabadságért harcoltak – ünnepi megemlékezésre készül Csongrád

cs3-szerkeszto

Amatőrként vágtak bele, mesterek között lettek döntősök a csongrádi Kisréti otthon lakói

cs3-szerkeszto

Szellemek lebegnek a Vasút utcában Csongrádon

cs3-szerkeszto

Újra látható az ősz varázslatos világa Csongrádon

cs3-szerkeszto

Bajor hangulat költözött Csongrádra a Babamúzeumba

cs3-szerkeszto

Az aradi vértanúkra emlékeztek Csongrádon

cs3-szerkeszto