Belföld

Két utas életébe került a szabálytalan előzés Tiszaugnál – Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközleménye

A Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki 2019. október 4-én a 44-es főúton, Tiszaug közelében szabálytalanul előzve balesetet okozott, ami miatt két utasa meghalt, a harmadik utas pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

A vádirat szerint a vádlott 2019. október 4-én délután Tiszaug közelében, a 44-es számú főúton Lakitelek irányába egy személygépkocsit vezetett. Az időjárás derült volt, a látási viszonyok is jók voltak, az aszfaltozott úttest száraz volt. A vezető melletti ülésen utazott a vádlott barátnője, míg a hátsó üléseken a barátnő 11 éves húga és a barátnő anyja ültek.

A vádlott egy jobbra ívelő kanyarban az egyenetlen, kátyús úttesten úgy kezdett előzni, hogy a szembejövő sáv nem volt kellő távolságban szabad. A vádlott mintegy 88-94 km/h sebességgel hajtott, fékezni kezdett, de ennek ellenére mintegy 40-42 km/h sebességgel nekiütközött egy szemből jövő pótkocsis teherautó elejének. Az ütközés után mindkét jármű a vádlott haladási iránya szerinti bal oldali forgalmi sávban állt meg.

A balesetben a személyautó jobb oldali első ülésén utazó barátnő és a jobb oldali hátsó ülésen utazó anya olyan súlyos sérüléseket szenvedtek el, hogy a helyszínen meghaltak. Az anyja mellett utazó 11 éves lány és a vádlott 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedtek. Mind a vádlott, mind pedig a sértettek szabályosan becsatolt biztosági övet használtak.

A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte azt a KRESZ szabályt, miszerint előzni abban az esetben szabad, ha az előzés céljából igénybe venni kívánt forgalmi sáv olyan távolságban szabad, hogy az előzés a szembejövő forgalmat nem zavarja.

A szabadlábon védekező vádlottat a járási ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja. Az ügyész végrehajtandó fogház, valamint közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, akinek a bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Fotók, archív: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kezdődik: LMBTQ-tévécsatorna indul Magyarországon

cs3-szerkeszto

Szijjártó Péter: a választási eredmény egyértelmű

cs3-szerkeszto

Tudománnyal az elsivatagosodás ellen: Az SZTE kutatói úttörő megoldást kínálnak a vízhiány enyhítésére a Dél-Alföldön

cs3-szerkeszto

Orbán Viktornak mindvégig igaza volt: szerdán délben újraindul az orosz olaj a Barátság kőolajvezetéken

cs3-szerkeszto

Kiderült az igazság a magyarországi akkumulátorgyárakról, végig félrevezették a lakosságot a szennyezésről

cs3-szerkeszto

Idősek pszichiátriai gyógyszerezése – gyors út a hanyatláshoz

cs3-szerkeszto

Megalakult a Mi Hazánk országgyűlési képviselőcsoportja

cs3-szerkeszto

Magyar Péter a háborús veszélyhelyzet meghosszabbítását kérte a kormánytól

cs3-szerkeszto

Három hét van a plakátok eltávolítására

cs3-szerkeszto